Szövetkilökődés miatt el is távolították őket

Mégsem lesz keze-lába a férfinak - nem sikerült a négyes végtagátültetés

Nem sikerült a világ első négyes végtagátültetése, amelyet pénteken hajtott végre egy 52 fős orvoscsoport egy törökországi klinikán.

2012.02.27 20:20MTI

A 27 esztendős Sevket Cavdar egy húsz órán át tartó műtét során kapott két-két kart és lábat az ankarai Hacettepe Egyetem klinikáján.

Az intézmény közlése szerint azonban hétfőre mind a négy végtagot el kellett távolítani az átültetett szövetek kilökődése (szövet-inkompatibilitás) miatt.

Egy ilyen nagyszabású operáció során a beteg testének több mint 50 százaléka megváltozik - mondta el korábban Murat Tuncer professzor, az egyetem rektora.

Cavdar 1998-ban veszítette el a végtagjait egy balesetben, amely során erős áramütés érte. Egy hónappal ezelőtt szintén török orvosok hajtották végre a világ első hármas végtag-átültetését: egy 34 éves férfi két karját és egyik lábát pótolták az antalyai Akdeniz Egyetem kórházában.

Később azonban, szintén szövetkilökődés miatt, el kellett távolítani a lábat. Jó állapotban van viszont az a 19 éves, még kisgyermekként megégett páciens, amelyen a négyes végtagátültetést végző ankarai orvoscsoport hajtott végre arcátültetést, ugyancsak a hét végén.

Már a második arcátültetés volt ez Törökországban, az elsőt is idén végezték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.