Súlyosan sorvad a nethasználók agya...?

Már tizenévesen hazavághatják magukat a sokat netezők

Szakemberek szerint a sokat netező tizenévesek szürkeállománya súlyosan elsorvad, és az idő múlásával egyre rosszabb állapotba kerül. Ez káros hatással van a koncentrációjukra, az emlékezetükre, sőt a megfelelő viselkedésre való képességükre is.

2011.08.02 08:50medipress.hu

A kutatók 18 olyan egyetemi hallgatót vontak be a vizsgálatba, akik hetente hat napon át legalább naponta 13 órát töltenek online játékokkal.

Az alanyok valamennyien 19 évesek voltak, és egy kérdőív alapján egyértelműen internetfüggőknek lehetett őket tekinteni: nehezükre esett abbahagyni a gépezést, és hazudtak már a családjuknak arról, mennyi időt töltenek az internet előtt. Eredményeiket olyan, azonos korú diákokéval vetették össze, akik naponta legfeljebb két órát neteztek.

A fiatalok szürkeállományát MRI-készülékkel vizsgálták. Ez a terület felelős az emlékek feldolgozásáért, az érzelmek, a beszéd, a hallott és a látott dolgok feldolgozásáért, valamint a motoros funkciók kontrollálásáért.

A függők agyának ezen területe komoly károsodást mutatott, mégpedig annál súlyosabbat, minél több időt töltöttek a képernyő előtt.

Emellett az információk továbbítását végző fehérállományuk sem volt teljesen ép. A PLoS ONE című lapban megjelent tanulmányt kínai tudósok írták, akik országában becslések szerint 24 millió fiatal küzd internetfüggőséggel.

Dr. Aric Sigman, a brit Királyi Orvostudományi Társaság tagja szerint az ázsiai kutatók ezzel "riadót fújtak" a társadalomnak.

"Hatalmas szégyennek tartom, hogy az embereknek az agyról készült fényképekre van szükségük ahhoz, hogy felismerjenek olyasmit, ami egyszerű józan ésszel is felfogható lenne, azaz, hogy a képernyő előtt töltött hosszú órák ártalmasak az egészségre."
- mondta Sigman.

Ideggyógyászok már régóta tudják, hogy összefüggés tapasztalható a gyerekek lankadó figyelme és a sok internetezés között. Noha ez a vizsgálat az agynak csak egy kis részére irányult, az eredmények így is magukért beszélnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.