A NATO felújította légicsapásait Tripoli ellen

Obama törvényt sértett Líbia miatt?

Háromnapos szünet után a NATO felújította kedden éjszaka légicsapásait a líbiai főváros ellen - jelentették hírügynökségek a helyszínről. Az amerikai képviselőház elnöke közben arra figyelmeztette Barack Obama elnököt, hogy kormánya megsérti a hatályos jogszabályokat, amennyiben az amerikai hadsereg vasárnapig nem vet véget a líbiai szerepvállalásnak vagy nem kér, illetve kap engedélyt hozzá a kongresszustól.

2011.06.15 08:53MTI

Helyi idő szerint éjfél előtt félórával két nagy erejű robbanás rázta meg Tripoli központját. Szemtanúk szerint tűz ütött ki, és fekete füst gomolygott a robbanások helyszínén. Közben hallani lehetett, amint harci gépek repülnek el a főváros felett.

A líbiai állami televízió szerint a NATO a főváros Firnak negyedét támadta.

Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a célpont, s hogy vannak-e áldozatai a légicsapásnak.

Az amerikai képviselőház elnöke törvénysértésre figyelmezteti Obamát

Az amerikai képviselőház elnöke arra figyelmeztette Barack Obama elnököt, hogy kormánya megsérti a hatályos jogszabályokat, amennyiben az amerikai hadsereg vasárnapig nem vet véget a líbiai szerepvállalásnak vagy nem kér, illetve kap engedélyt hozzá a kongresszustól.

John Boehner republikánus házelnök kedden továbbított levelében felszólította Obamát, hogy péntekig adjon magyarázatot arra, milyen jogi alapja van a líbiai háború folytatásának a határidő lejárta, vagyis vasárnap után. Boehner egy 1973-as törvényre hivatkozik, amely szabályozza az elnök és a kongresszus hatásköreit a katonai fellépés esetén.

A jogszabály tiltja az amerikai fegyveres erőknek, hogy hatvan napon túl részt vegyenek katonai hadműveletekben kongresszusi felhatalmazás nélkül. Obama márciusban értesítette kongresszust arról, hogy az Egyesült Államok részt vesz a Líbia elleni légicsapásokban soknemzetiségű hadművelet keretében, de ehhez nem kért engedélyt a kongresszustól. Óvakodott attól, hogy a líbiai hadműveletet háborúnak nevezze, és hangsúlyozta, hogy az amerikai szerepvállalás korlátozott. Az amerikai hadsereg logisztikai és hírszerzési támogatást nyújt a NATO-hadműveletnek.

A képviselőház június 3-án határozatban fedte meg Obamát, amiért kongresszusi engedély nélkül vezényelt amerikai fegyveres erőket a Líbia elleni beavatkozásra. A nem kötelező érvényű határozat felszólította az elnököt, hogy 14 napon belül számoljon be a Líbia elleni katonai műveletek részleteiről és költségkihatásairól.

A Fehér Ház akkoriban hasztalannak és szükségtelennek minősítette a képviselőházi határozatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.