Van hova tenni
Illés Zoltán: záportározók épülnek Borsodban
Záportározók épülnek mindazon települések térségében, amelyeket veszélyeztet a hegyi patakok áradása - mondta Illés Zoltán vízügyekért is felelős államtitkár csütörtökön Felsőzsolcán
2011.06.09 17:38MTIAz elmúlt évben - és már idén júniusban is - több település került veszélybe a hegyi patakok áradása miatt, legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csobád községben kellett védekezni a hirtelen lezúduló víz ellen.
Illés Zoltán azt mondta: a megépülő záportározók védhetik meg azokat a településeket, amelyeket a kisebb hegyi patakok veszélyeztetnek akkor, amikor hirtelen nagy mennyiségű eső esik a környéken.
Ezekben a tározókban mintegy ötmillió köbméter vizet tudnak majd tárolni - tette hozzá, megjegyezve: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében négy ilyen záportározót építenek. Egy-egy tározó megépítése - méretétől függően - 150-800 millió forintba kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06