Eső, meleg, eső

Záporral, zivatarral, fülledt meleggel folytatódik a nyár

Hétfőn erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként jégeső, felhőszakadás kíséretében.

2011.06.06 07:55idokep.hu

A déli szél időnként megélénkül, zivatarokban - főként a Duna vonalától keletre - erős vagy viharos lökések is kísérhetik. 26 és 31 °C közé emelkedik a hőmérséklet.

A keddre virradó éjszaka folyamán nyugaton időnként, máshol viszont gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, az ország középső, északi és keleti területein továbbra is kialakulnak záporok, zivatarok. Mérsékelt, zivatarok környezetében azonban időnként erős lesz a légmozgás. A minimumok 15 és 19°C között várhatóak. Napközben a néhány órás napsütés mellett a nyugati és északi országrészben többfelé, keleten elszórtan várható záporeső, zivatar.

A mérsékelt délkeleti szél az Alföldön helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 °C között alakul.

A folytatásban szerdáig marad a meleg, fülledt, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő. Csütörtökön előreláthatólag egy hidegfront érkezik, ekkor főleg a Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél és néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Balatoni előrejelzés

Hétfőn többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, főként délután és este záporok, zivatarok alakulhatnak ki a térségben. A déli szél főként zivatarok környezetében erősödhet meg. Napközben 27-28°C valószínű. A Balaton vize Siófoknál 22°C-os, a Velencei-tó 24°C-os.

Orvosmeteorológia

Frontmentes, nyárias hétvége elé nézünk, számottevő szél és csapadék nem várható. A harminc fok fölé kúszó hőmérséklet miatt lassúbbnak, tompábbnak érezhetjük magunkat. Fáradékonyabbak és figyelmetlenebbek leszünk, ezért a közlekedés során érdemes fokozottan koncentrálni. Aki strandra látogat, annak célszerű magas faktorszámú fényvédő krémmel és UV-szűrős napszemüveggel fölszerelkezni.

Forrás: Webbeteg

Közlekedésmeteorológia

Hétfőn az országban többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, melyek területén nedvessé, csúszóssá válnak az utak, legyünk óvatosak! A főként zivatarok környezetében megélénkülő szél helyenként csökkentheti a járművek menetstabilitását! A napos időszakokban az erős napsütés zavarhatja a vezetést, használjunk napszemüveget! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Pollenjelentés

Az előző héten a legmagasabb terhelés Zalaegerszegen, Békéscsabán és Veszprémben, a legalacsonyabb Tatabányán és Szekszárdon volt. A hét első felében még a fenyőfélék virágpora jelentette a legmagasabb terhelést, a hét közepétől azonban már a pázsitfűféléké. Az eperfafélék után most már a fenyőfélék pollenkoncentrációja is csökken – a nyári gyomok – a pázsitfüvek mellett még a csalánfélék, a lórom, az útifű és a kender – szezonja most már felváltotta a fákét.

Heti országos összpollenszámát tekintve még ezen a héten is a fenyőfélék virágporából volt a legtöbb. A hét második felében és az állomások nagy részénél a héten már a pázsitfűfélék pollenszemeiből regisztrálták a legtöbbet – Békéscsabán és Miskolcon, illetve a hétvégén már Zalaegerszegen és Veszprémben is nagyon magas koncentrációban regisztrálták. Ismét felerősödött a csalánfélék pollenkoncentrációja, de lecsengőben van az eperfafélék szezonja. Végéhez ért a tölgy és a dió pollenszórása is.

Országszerte virágzik a bodza – és bár rovarbeporzású növény, pollenkoncentrációja rövid időre lokálisan elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.

Fokozatosan erősödik a nyári gyomok – a lórom, az útifű és a kender – pollenszórása. Emelkedett a légkörben az allergén gombaelemek koncentrációja – Szekszárd és Tatabánya kivételével országszerte elérte a közepes szintet, 7 városban magas koncentrációt is mértek.

Felhőkép

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.