Ha új baba születik, tovább folyósítják
MSZP: elfogadhatatlan, hogy az egygyermekeseknél csak 3 éves korig járjon családi pótlék
Az MSZP szerint elfogadhatatlan, hogy az egygyermekesek esetében a családi pótlék folyósítását három év után ahhoz kössék, hogy a család még egy gyermeket vállaljon.
2011.05.31 14:59MTIKorózs Lajos, a szocialisták elnökségi tagja kedden sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a családháló.hu internetes portál a hétvégén kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva közölte: a KDNP-ben készülő sarkalatos törvény szövegezésekor felvetődött, hogy külföldi mintára a családi pótlék a gyermek születése után csak bizonyos ideig (akár 3-5 évig) járjon, s ezt követően kizárólag akkor részesüljön ilyen támogatásban a család, ha újabb baba születik. Ezt azzal indokolnák, hogy egy kétkeresős család komolyabb erőfeszítés nélkül el tud tartani egy gyermeket - írta a portál.
Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: a családi pótlék lényege, hogy az állam minden gyermeket egyformán fontosnak tart.
Kitért arra, egy kétkeresős, egy gyermeket nevelő család esetében - a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint - a múlt évben havonta 180 ezer forint volt szükséges a tisztes megélhetéshez, így a dolgozó szegények boldogulásában a családi pótléknak is nagy a szerepe. Kiemelte azt is, hogy a gyerekek fele a társadalom alsó három jövedelmi tizedéhez tartozó családban nevelkedik.
Korózs Lajos nehezményezte azt is, hogy szavai szerint a kormány a Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció alapján a most 28.500 forintos, a különböző állami transzferek kiszámításának alapját képező minimálnyugdíj összegét 12 ezer forintra csökkentené.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06