Az alapellátást nem érinti az ügy

Kerületi alpolgármester: öt és fél pedagógusállás szűnik meg a XVII. kerületben

Fohsz Tivadar, a kerület fideszes alpolgármestere közölte: összesen öt és fél pedagógusállás szűnik meg a főváros XVII. kerületében szeptember 1-jétől.

2011.04.27 19:17MTI

Az alpolgármester annak kapcsán nyilatkozott, hogy a sajtóban megjelent: a XVII. kerület 30 tanárt érintő létszámleépítést tervez.
   
Mint mondta, a létszámleépítés oka az önkormányzat nehéz helyzete, ugyanis - hasonlóan számos más településhez - működési nehézségekkel küzdenek. Az öt és fél álláshely úgy jött ki, hogy két és fél millió forint megtakarítással számoltak egy átlagos fizetési szintű pedagógusállás megszüntetésével.
   
A pedagógus státuszok megszüntetését úgy határozták meg, hogy az az alapellátást ne érintse, így egyebek mellett iskolapszichológusi álláshelyet számoltak fel. Arról is beszélt, hogy keresik majd annak a lehetőségét, hogy ezt az öt és fél státuszt a későbbiekben visszaállítsák.
   
Véleménye szerint a gyermekeknek mások mellett iskolapszichológusra is szükségük van, ugyanakkor nem akartak hozzányúlni a különböző tantárgyi tagozatokat érintő státuszokhoz, és az idegen nyelv tanárokat sem akarták elküldeni.
   
A szintén a Népszabadságban megjelent másik, a kerületet érintő hírt, miszerint a Jókai Mór Általános Iskola működtetését a református egyházra bízná az önkormányzat, úgy kommentálta: Rákoscsabán pályázat segítségével felépítettek korábban egy református óvodát, ahol jelenleg öt csoportot foglalkoztatnak. Ezek az óvodások lassan iskolások lesznek, és szüleik református tanterv szerint szeretnék taníttatni őket.
   
Közlése szerint mivel református iskola eddig a kerületben nem volt, a református egyházzal és a szülők közösségével tárgyalásokat kezdeményezett az önkormányzat, de egyáltalán nem erőltette a Jókai Mór Általános Iskola egyházi kézbe adását. A megállapodás értelmében az iskolában végül felmenő rendszerben, szeptembertől vezetik be a református pedagógiai programot - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.