Börtönbe vonul?

Képek: bűnös a bába! Két évet kapott Geréb Ágnes

Két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt csütörtökön első fokon a Fővárosi Bíróság.

Képek a tárgyalásról - kattintson Ön is! képgaléria

2011.03.24 15:48MTI

Geréb Ágnest bűnösnek találták foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény elkövetésében; a nem jogerős ítélet szerint a legkorábban egy év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra. Négy vádlott-társa közül hármat a bíróság felmentett a vád alól, egyiküket 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte.

Geréb Ágnes házi őrizetben marad a még nyomozati szakaszban lévő ügye miatt. Az ítélet indoklása még tart, a bíró részletesen taglalja a vád tárgyává tett ügyeket.

Geréb Ágnest 2007 októberében foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt jogerősen három évre már egyszer eltiltották szülész-nőgyógyász hivatása gyakorlásától. Az ítélet szerint 2000-ben szakorvosi segítséget nyújtott egy otthonszülő nőnek, de nem tartotta be a szakmai protokollt, az újszülött ezért oxigénhiány miatt súlyos és maradandó agykárosodást szenvedett, majd egy évvel később meghalt. A második per - amelyben csütörtökön született meg az elsőfokú ítélet - 2010 júniusában kezdődött.

Az ügyészség négy - 2003-ban, 2006-ban valamint 2007-ben történt - otthonszüléssel kapcsolatban emelt vádat maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt Geréb Ágnes és négy társa ellen. Az ügyész súlyosbító körülményként értékelte, hogy Geréb Ágnes az egyik tettét a büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Egy 2003-ban történt ikerszülésnél a második gyermek nem lélegzett, amikor világra jött. Próbálták a helyszínen újraéleszteni, de nem sikerült. Ezt követően újszülöttmentő szállította kórházba. A gyermek súlyos agykárosodást szenvedett és fél éven belül a kórházban meghalt. 2007 szeptemberében egy Geréb Ágnes által a Napvilág Születésházban vezetett szüléshez mentőt kellett hívni, mert beszorult a magzat válla.

A nőt kórházba szállították, ahol lefolytatták a szülést, de a magzatot nem tudták újraéleszteni.

Ugyanebben a hónapban Geréb szintén közreműködött egy otthonszülésnél, ahol meghalt az újszülött. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de ebben nem gyanúsították meg. Szintén 2007-ben egy otthonszülésnél, ahol Geréb Ágnes bábaként volt jelen, az anya a szakmai protokoll által megengedett vérveszteség kétszeresét szenvedte el.

A bírósági ügyben szerepel egy negyedik otthonszülés is, azon Geréb Ágnes nem volt ott, abban egyik vádlott-társa érintett.

Geréb Ágnes korábban azt vallotta, hogy nem bűnös a két gyermek - az újszülött, valamint a kórházban később elhunyt csecsemő - halálában.

A vádlottak kegyelmi kérelemmel fordultak Schmitt Pál köztársasági elnökhöz arra hivatkozva, hogy az otthonszülés szabályai kialakulóban vannak. Mindezektől függetlenül, egy újabb eset kapcsán Geréb Ágnest 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezték foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 2009-ben és egy 2010-ben elkövetett eset miatt is meggyanúsította. Az egyik esetben az általa vezetett születésházban egy szülésnél komplikációk léptek fel és a kiérkező mentőknek kellett az újszülöttet újraéleszteniük. Geréb Ágnest tavaly december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték.

A szülésznő szabadon bocsátásáért többször is tüntettek civil szervezetek. Geréb Ágnest egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselő is meglátogatta a Gyorskocsi utcai központi fogdában.

Döntött a bíróság: médiatárunkért kattintson a képre!


Az ügy háttere

Geréb Ágnes szegedi szülész-nőgyógyász szakorvos, pszichológus 1977-ben végezte el az orvostudományi egyetemet Szegeden. Attól kezdve hirdetője és támogatója az apás szülésnek, majd az otthonszülésnek. A kilencvenes évek elejétől kereste a lehetőségét a háborítatlan, természetes, az anyára, a családra összpontosító szülés feltételeinek megteremtésére, beadványokkal próbálta elérni az otthonszülés feltételrendszerének kidolgozását, ám sokáig merev elutasításban részesült. (2011. március 2-án a kormány megalkotta a rendeletet az otthonszülés szabályairól.)

1991-ben civil kezdeményezésként alakult meg az Alternatal Alapítvány amelynek célja, hogy az emberélet egyik legfőbb eseményénél, a gyermek születésénél segítsen az anyáknak és a családoknak - figyelembe véve egészségi állapotukat, vágyaikat és a tudomány aktuális fejlettségi fokát. 1989-től vallja magát független bábának, akkor kísérte az első magyarországi otthonszülést. Azóta kb. 3500 otthonszülésnél volt jelen független bábaként.

1994-ben megalakult az első magyarországi születésház, amely az otthonszülések háttérintézményeként működött, majd 1997-ben követte a második születésház. 2007. október 26-án három évre eltiltották szakmája gyakorlásától, mivel 2000 márciusában megsértette a foglalkozási szabályokat egy otthonszülésnél, ahol meghalt a csecsemő. A bíróság szerint a vádlott tudatosan nem tett eleget a szakmai szabályoknak, több foglalkozási szabályt megszegett és ezzel közvetlen veszélynek tette ki a csecsemőt.

2009-ben maradandó fogyatékosságot, illetve halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg az ügyészség, miután egy általa vezetett szülés közben a magzat életét vesztette. 2009 novemberében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) egyesítették a vádakat és úgy ítélték meg, hogy a cselekmény emberölésnek is minősíthető, a per a Fővárosi Bíróságon folytatódott. A Fővárosi Bíróság megállapította, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság szabályt sértett az átminősítéssel és az ügyet visszahelyezte.

A Fővárosi Bíróságon 2010. június 8-án kezdődött meg Geréb Ágnes és négy társa büntetőpere. Az ügyészség négy - 2003-ban, 2006-ban valamint 2007-ben történt - otthonszüléssel kapcsolatban emelt vádat maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.

2010. október 5-én ismét őrizetbe vette a rendőrség, miután egy általa vezetett tanfolyam közben az egyik részvevőnél megindult szülés során a csecsemő légzése és vérkeringése leállt és újra kellett éleszteni. 2010. november 8-án a bíróság az előzetes letartóztatását két hónappal meghosszabbította. 2010. december 22-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette Geréb előzetes letartóztatását, és házi őrizetbe helyezte át, amely azóta is tart.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.