Hende Csaba bizalma töretlen
HM: nincs Gubcsi-ügy
Nincs Gubcsi-ügy, Hende Csaba honvédelmi miniszter bizalma töretlen Gubcsi Lajos ügyvezető igazgató iránt.
2011.03.18 13:07MTIA minisztérium közleménye szerint folytatják a tárca gazdálkodásának átláthatóvá tételét és az előző kormányok idején elkövetett súlyos visszaélések feltárását.
A Zrínyi Média Kft. által megjelentetett 1000-1100 évvel ezelőtt című kiadvány a soros európai uniós elnökség időszakára, elsősorban a Honvédelmi Minisztérium protokollcéljaira készült ajándék - írták. Hozzátették: a kötet előállítása a korábbi, kötetenkénti 5-10 ezer forintos költségű hasonló könyvekhez képest darabonként körülbelül 600 forintba került.
A könyv előállítási költségei a tárca indoklása szerint azért voltak ilyen kedvezőek, mert Gubcsi Lajos a könyv szerkesztőjeként mindössze bruttó 75 ezer forint tiszteletdíjban részesült. Az említett összegen kívül már csak a nyomdaköltségért kellett fizetni - tették hozzá.
A tárca közleménye kitér arra is, hogy a Zrínyi Média Kft. ügyvezetőjének kertjében található Attila-szobor felállítására - egyes sajtóhírekkel ellentétben - egyetlen forint közpénzt sem fordítottak. Az új ügyvezető igazgató vezetése óta a kft. működési költségei a minisztérium szerint jelentősen csökkentek, a cég a tavalyi évhez képest mintegy 300 millió forinttal kisebb költségvetésből gazdálkodik.
"A korábbinál jelentősebb feladatellátás mellett Gubcsi Lajos számos olyan visszaélésre derített fényt, amely alapján Hende Csaba honvédelmi miniszter a cégnél korábban elkövetett 20 bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen" - írták.
Gubcsi Lajos, a HM médiacége, a HM Zrínyi Média Kft. ügyvezetője csütörtökön közleményben jelentette be, hogy pert indít a Magyar Nemzet újságírója és az MSZP ellen.
Gubcsi Lajos cáfolta a lap állítását, ami szerint több mint egymillió forintért nyomtattatta volna ki saját könyvét az általa vezetett társaság költségvetéséből.
Feljelenti az MSZP-t a közpénzek elsíbolásával vádolt Gubcsi
Ahogy arról korábban írtunk: feljelenti az MSZP-t Gubcsi, mivel a párt "beszállt" a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cége, a Zrínyi Média Kft. körül kialakult küzdelembe úgy, hogy a párt közleménye cáfolja a jelenlegi cégvezetés állításait és a mérleg mutatta eredményeket, amivel belevágnak a Zrínyi Média üzleti tisztességébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06