"Amit most elrontunk..."

Atkári: hatalmas a lyuk a főváros költségvetésében

"Amit most elrontunk, annak következményei néhány év múlva hatványozottan jelentkeznek" - mondta a Népszabadságnak az egykori főpolgármester-helyettesből főtanácsadóvá lett Atkári János, aki szerint a költségvetésben tátongó 56 milliárdos lyukat be kell foltozni.

2010.12.16 07:24Népszabadság

Nem az a kérdés, hogy most fizetőképes-e az önkormányzat, hanem az, hogy hosszú távon is az maradjon - mondta a főtanácsadó a lap csütörtöki számában megjelent interjúban, hozzátéve: "szorult helyzetünkkel könnyen visszaélhetnek".

A BKV-val összefüggésben a főtanácsadó arról is beszélt, hogy a társaságnál a korrupciós kár eltörpül a finanszírozási hiány mellett.

Szerinte a BKV tarthatatlan pénzügyi helyzete abból az egyszerű tényből fakad, hogy a megrendelő immár húsz éve nem biztosítja teljes körűen a valós költségek fedezetét.


Felidézte: az uniós csatlakozás idején a főváros nyolc évre szóló szolgáltatási szerződést kötött a közlekedési vállalattal, ez a szerződés 2012-ben jár le.

Ezt követően a szolgáltatások ellenértékének száz százalékát biztosítania kell a megrendelőnek, ami évente Atkári becslései szerint legalább negyvenmilliárd forint többletforrást igényel, de ez csak szinten tartásra elég és a főváros nem képes egyedül kigazdálkodni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.