"Meg kell próbálni kikényszeríteni"

Gyurcsány: az új alkotmány legfeljebb a Fideszé lehet, a nemzeté soha

Gyurcsány Ferenc szerint az új alkotmány legfeljebb a Fideszé lehet, a nemzeté és a köztársaságé soha.

2010.12.15 15:53MTI

A volt pártelnök-miniszterelnök a Táncsics Alapítvány által rendezett szakmapolitikai konferencián szerdán úgy vélekedett: a Fidesz új alkotmánytervezete despotikus, rendies, keleties irányú, amelyben történelmi önigazolási szándékkal Magyarország büszkeségében, illetve önmagában megfogyatkozó nemzet arcát mutatja.


Úgy látja: az új alaptörvény koncepciójában a Fidesz a népszuverenitás elvével is szembe megy, nem erősíti az államtól független intézmények rendszerét, valamint az állami túlhatalmat építi.

Gyurcsány
Ferenc leszögezte: a tervezettel alapvető szemléletbeli és elvi problémái vannak. Szavai szerint meg kell próbálni kikényszeríteni az érdemi vitát az új alkotmányról és elérni, hogy erről népszavazás tartsanak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.