Az MSZP-nek annyi? - Gyurcsány önálló pártra hajt

Gyurcsány fondorlatos terve az MSZP szétszakadására?

Gyurcsány Ferenc nem szeret a háttérbe szorulni. Sokáig azzal hitegette a közvéleményt, hogy megelégszik holmi kis platformmal.

2010.12.07 09:30ferrer- ma.hu/ fotó: ma.hu

A magyar sajtó azonban egy különleges levéllel ismertette meg olvasóit: Gyurcsány állítólag egy új párt létrehozására törekszik. Vajon mi marad ezek után az MSZP-ből?

November 25-én erődemonstrációt tartottak a szocik. Mintegy tízezer nyugdíjas buszoztattak a Papp László arénába, hogy a két választási jobb-horog után megmutassák: még léteznek. Gyurcsány Ferenc is ott feszített az első sorokban, mintegy demonstrálva: összetartoznak.

A 168 Óra lelkesítő kétkolumnás beszámolójában arról ír, „valami elkezdődött”. És valóban. Most hétfőn a Magyar Hírlap és a Blikk is egy Gyurcsány nevével fémjelzett levélről számolt be, ami egy kissé új aspektusba helyezi az MSZP egykori elnökének jelenlegi pozícióit.

Az összetartozás illúziója legalábbis megbukni látszik… A levélben többek között az olvasható: „Már minden választókerületben van tagunk és pártoló tagunk. A teljes létszám több mint négyezer fő, közülük több mint ezren tagjai az MSZP-nek. (...) Megerősítjük korábbi elképzelésünket, amely szerint nem kívánunk megyei vezetési, irányítási szintet létrehozni. Ugyanakkor az országos elnökség fel fog kérni egy-egy embert, hogy megyénként, esetleg régiónként segítse a választókerületek munkáját, a megszerveződést. Elkezdtük az országos konzultatív testület, az országos tanács és az etikai tanács felállításának előkészítését.”

A dokumentum szerint Gyurcsány Ferenc azzal számol, hogy vezetőket csak tavasszal választanak, amikor egyébként is lejár a platform jelenlegi országos vezetésének ideiglenes megbízása.

Egyelőre nem tudni, valóban az MSZP egykori elnöke e szöveg szellemi atyja, ugyanakkor tény az is, hogy Gyurcsány semmit sem reagált a sajtóhírekre. Sem blogjában, sem az a párt hivatalos weboldalán nincsen egyetlen árva utalás sem a cáfolatra. Pedig lehetőség lett volna, Mestreházy Attila a Parlamentben a délután folyamán a legfőbb ügyész választásával tartott sajtótájékoztatót.

A párt azonban néma maradt. Feltehetőleg számukra is kínos, hogy az egység képét mutatni kívánó baloldal éppen egy nagygyűlés után kap egy újabb pofont.

Gyurcsány egyébként hétfőn nyilatkozott a hírTV-nek, de elsősorban magáról, mintsem az állítólagos levélről beszélt. Mint mondta, számára világos, hogy az, amit a politikusok a terhére rónak, abban ő olyan ártatlan, mint a ma született bárány.

„Abszurd azt gondolni, hogy azért, mert valaki küzd az országáért és beruházásokat akar idehozni, ezért őt büntetőjogi felelősség terheli” – fejelte meg mindezt Gyurcsány, akitől továbbra is választ illene kapni, ő írta-e a levelet, vagy sem.

Nem kell a lárifári.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.