Van, ahol hóágyúzással teszik használhatóvá
Síelők figyelem! Készen áll a bánkúti és eplényi pálya is
Beindult a síszezon a Borsod megyei Bánkúton, a bükki síparadicsomban - A havazásnak, és a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően megnyílt az eplényi sípálya is.
2010.12.05 16:10MTI - Fotó: MTISzombaton sikerült két felvonót üzembe helyezni, és előkészíteni a pályákat, így vasárnap reggeltől már ezekkel a felvonókkal várják a téli sportok kedvelőit Bánkúton.
A hó kitűnő állapotú, mintegy 25 centiméteres a vastagsága - mondta a síközpont vezetője vasárnap az MTI-nek.
Kovács Zoltán hozzátette: amíg az időjárás engedi, folyamatosan működnek majd a felvonók, és igény, illetve lehetőség szerint igyekeznek a munkával, hogy a többit is üzembe állítsák.
Emlékeztetett arra, hogy idén veszélybe került a síszezon, mert ismeretlenek ellopták a légvezetékeket, és az alumíniumfüggesztékek egy részét is lefűrészelték a sícentrumban. A tolvajok jószerivel minden föld feletti és föld alatti kábelt elvittek.
A több mint két kilométernyi hosszúságú kábel, a hozzá tartozó kapcsolók és más berendezések pótlására a síklubnak nem volt anyagi forrása, de számos segítő és támogató jelentkezett, hogy pótolják a veszteséget.
A havazásnak, és a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően megnyílt az eplényi sípálya.
Az érdeklődőket több mint egy kilométernyi kiválóan síelhető pályával várják, és üzembe helyezték a négyüléses felvonót, kinyitott a tanulópálya és a sí kölcsönző, valamint megkezdődött a hétvégi síoktatás.
A nyitó napon a kedvező időjárásnak köszönhetően telt házzal üzemel az eplényi síközpont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06