Kétszázmillió forinttal kárpótolják a túlkapásokat

Kontrát: rendőrterror folyt Budapesten 2006 őszén - állami parancsra

Állami parancsra rendőrterror folyt Budapest utcáin 2006. október 23-án - nyilatkozta Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel.

2010.10.25 12:54dunatv.hu

A tárca még várja a további bejelentéseket, eddig a jogosultak zömével sikerült peren kívül megegyezni és kifizetni a kárpótlásokat az elszenvedett sérülésekért. A politikus szerint a jogellenes törvényi intézkedésekre parancsot adókat is meg kell találni az ügy végleges lezárásához.

Kétszázmillió forinttal kárpótolja a belügyminisztérium a 2006 októberi rendőri túlkapások sérültjeit - a százkét jogosult közül kilencvennyolccal egyezett meg a tárca. Az Országgyűlés még nyáron döntött a bántalmazottaknak nyújtandó kártérítésről.

A 2006 őszén történteket nem lehet egyszerűen rendőri túlkapásnak nevezni – az brutális rendőrterror volt, amit a hírek szerint kormányzati megrendelésre követtek el a rendőrök 2006 őszén – nyilatkozta Kontrát Károly a Duna Televízió reggeli műsorában. Ennek kapcsán pedig megrendült az államba és intézményeibe vetett bizalom – tette hozzá.

„Demokráciában, jogállamban az államnak, a rendőrségnek meg kell védenie a tisztességes, jogkövető embereket. Itt megtámadták őket, állami parancsra rendőrterror folyt Budapest utcáin 2006. október 23-án” - szögezte le Kontrát Károly.

A politikus, aki négy évvel ezelőtt a Fidesz jogsértéseket dokumentáló központját vezette, emlékeztetett: nem csak az ünnepségeken részt vevők váltak áldozattá, hanem többen azok közül is akik vendéglátóhelyeken voltak . „Mindenféle indok nélkül kirángatták őket a rendőrök és agyonverték őket” - szögezte le a politikus.

Összesen százkét igénylőről tud a belügyminisztérium, kilencvennyolccal sikerült megállapodni a kártérítésről és kifizetni az összegeket– tudtuk meg. A legnagyobb megítélt összeg egyébként huszonnyolc millió forint volt, a legkisebb ötvenezer forint. A tárca még számít lehetséges jelentkezőkre, ha bejelentést tesznek, velük is törekszenek majd a peren kívüli megállapodásra.

A pénzbeli kártérítésen túl, a lelki sebekre van-e gyógyír? - hangzott a Hattól nyolcig kérdése. A brutális rendőri fellépés nem csak testi, hanem lelki sérüléseket is okozott, a gyógyulásra pedig hosszabb idő kell – reagált Kontrát Károly. Az államtitkár ugyanakkor megjegyezte: az idei október 23-i ünnepség reményteli volt, hiszen békességben, szeretetben, összefogásban és kordonok nélkül telt.

Magam is találkoztam olyan emberrel, aki 2006. október 23-án sérülést szenvedett, akit gumilövedékkel meglőttek – és most ott volt az ünnepségen. És látszott rajta, hogy boldog volt, hogy ez most már egy más ország, egy valódi ünnep, nem úgy, mint 2006. október 23- án, amelyet az akkor kormány parancsára tönkretettek” - nyilatkozta Kontrát Károly.

Ne lehessen következmények nélkül elmenni a büntetőjogi felelősség mellett sem, ez is kell a négy évvel ezelőtti történések végleges lezárásához – tette hozzá az államtitkár. „Végére kell járni annak, kik adták ki a parancsokat a törvénysértések elkövetésére, illetve arra, hogy nem kell a rendőröknek azonosítót viselniük? Ki adott parancsot arra a rendőröknek, hogy megtámadják a békés, ünneplő embereket? Igazi megbékélés, igazi lezárás akkor történik majd ebben az ügyben, ha a felelősök is megkapják a méltó büntetésüket” - szögezte le a Kontrát Károly a Hattól nyolcig stúdiójában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.