Mutogatnak a szocik

MSZP: elfogultan dolgozott a 2006-os eseményeket vizsgáló albizottság

Az emberi jogi bizottság szocialista tagjai azért nem "asszisztáltak" a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló albizottság jelentésének elfogadásához, mert szerintük a testület nyilvánvalóan azzal a céllal alakult, hogy a "Gyurcsány a hibás" politika jegyében az akkori kormányt kiáltsák ki bűnbaknak.

2010.10.20 15:16MTI

Kormánypárti képviselők és az LMP szavazatával szerdán fogadta el a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jelentését a "főbizottság", az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága szerdán.

Az ellenzéki képviselők MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: a jelentés nem is titkolja, hogy "a politikai felelősség kérdésénél elsősorban a miniszterelnök eljárását vizsgálta az albizottság", az albizottság nem titkolta, hogy a célpont Gyurcsány Ferenc és kormánya. Kitértek arra, hogy a bizottság jobbikos alelnöke, Gaudi-Nagy Tamás a 2006 őszén közismert szerepet játszó Budaházy György jogi és politikai védelmében vesz részt, tehát eleve elfogultnak minősíthető.

Az albizottságnak esze ágában sem volt a valóságot megismerni, hiszen még azt sem kezdeményezte, hogy hozzák nyilvánosságra az Országgyűlés illetékes bizottságainak 2006 őszi együttes üléséről készült jegyzőkönyveket - értékelik, jelezve, Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke ezt hiába kérte Pintér Sándor belügyminisztertől is.


A szocialisták szerint az albizottság jelentése kénytelen elismerni: nem tudták bizonyítani azt a prekoncepciót, hogy a kormány "direkt" idézte elő a 2006 őszi politikai drámát, és voltaképpen maga támadta meg önmagát.

"Az albizottság a meghallgatások alapján nem tudta ezt a kérdést egyértelműen és bizonyíthatóan tisztázni" - írták.

Ugyanezt vallotta be tegnap a kormány által megbízott Balsai István is, aki elmondta: semmifajta dokumentum nincs a kezében a miniszterelnök "bűnösségéről", de azt "logikailag feltételezi", ezért szokás szerint büntető eljárással fenyeget - olvasható a Baracskai József, Lendvai Ildikó és Nyakó István által jegyzett állásfoglalásban.

A szocialisták szerint az albizottság és a jelentés elképesztő felfogást tesz magáévá az igazságszolgáltatás függetlenségének rovására. Kifogásolják, hogy az albizottság javaslatai között szerepel, hogy kapjanak állami kitüntetést "a nekik tetsző ítéleteket hozó" bírák.

Az MSZP szerint a rendőri túlkapások, az egyes rendőrök által elkövetett jogsértések, a megalázó bánásmód súlyosan elítélendő. Ez azonban nem adhat felmentést az utcai agresszió elkövetőinek, az MTV székháza megostromlóinak, a gyújtogatóknak - fogalmaznak.

Az albizottság jelentése ugyan tesz helyeselhető javaslatokat is a súlyos sérülést szenvedett rendőrök anyagi kárpótlására, szakmai intézkedésekre és jogszabályokra, de egészében nem egyforma mércével mér: hajlamos az erőszakos cselekmények elkövetőinek egyoldalú mentegetésére - állapítják meg.

A szocialista képviselők értékelése szerint a prekoncepció szétesése ellenére az albizottság munkája és jelentése súlyos veszélyt jelent az igazságszolgáltatás függetlenségére nézve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.