Plakátmagányban ázó éjjelek

Elvezették a rendőrök a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét

Rendőrök igazoltatták, megmotozták, majd elvezették Szegedi Mártont, a Jobbik miskolci polgármester-jelöltjét, miután befejezte vasárnap délutáni sajtótájékoztatóját Miskolcon.

2010.09.26 15:48MTI

A politikus sajtótájékoztatóján az ellen emelt szót, hogy az MSZP aktivistái leragasztják pártja választási plakátjait.

Állítása szerint törvénysértések százait követte el, és követi el az MSZP Miskolcon, hatályos magyar törvényeket tiporva sárba. Megfogalmazása szerint kénytelenek eltűrni, hogy az MSZP-s Káli Sándor polgármester és "korrupt szolgái" hatalmuknál fogva magukat törvényen kívül helyezik, büntetlenül bármit megcsinálhatnak, az "adófizetők milliárdjainak ellopásától plakátjaink letakarásáig, megrongálásáig".

Szegedi Márton elmondta: a Jobbik által dokumentáltak szerint az MSZP az elmúlt kampányidőszakban több mint kétszázötvenszer takarta le vagy rongálta meg a Jobbik plakátjait.

Ez ellen folyamatosan feljelentést tesz a párt, amelynek viszont belátható időn belül semmi következménye nincsen - közölte. "Ezért döntöttem úgy, ezzel is üzenve az impotens országvezetőknek, hogy saját kezűleg fogom levenni az MSZP törvénysértő plakátjait" - jelentette ki.

Egy rendőr megmotozza Szegedi Mártont a Jobbik polgármester-jelöltjét miután eltávolította az MSZP egyik plakátját Miskolcon az Újgyőri főtéren. (MTI)


A polgármesterjelölt szerint nincs szó rongálásról, lopásról, a plakátot sértetlenül eljuttatják az MSZP-hez, és őt nem érdekli az sem, ha a rendőrök elvezetik - utalt ezzel arra, hogy a zuhogó esőben tartott sajtótájékoztatót négy rendőr figyelte, egyikük kamerával vette az eseményt.

A sajtótájékoztatót követően a Miskolci Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője arra kérte Szegedi Mártont, hogy álljon el szándékától, a törvény szerint ugyanis a plakát eltávolítása rongálást jelent, ez pedig szabálysértés, a jogszabály alapján személyi szabadság korlátozásával is jár.

A Jobbik polgármesterjelöltje ezt tudomásul vette, szándékától nem állt el, majd felmászott egy villanyvezetéket tartó oszlop melletti létrára, és az arra rögzített, Káli Sándor MSZP-s miskolci polgármesterjelöltet ábrázoló plakátot levágta.

Az oszlopon egyébként Miskolc mind a négy polgármesterjelöltjének tacepaója látható volt. Amikor a létráról lejött, a rendőrök igazoltatták Szegedi Mártont, majd megmotozták, és egy rendőrségi autóba ültetve elvitték a helyszínről.

A Jobbik szerint politikai okokból állították elő Szegedi Mártont

A Jobbik felháborodott miskolci polgármester-jelöltjének rendőrségi előállításán, az esetről a párt vasárnapi közleményében úgy fogalmaz: Szegedi Mártont egy nyilvánosan meghirdetett sajtótájékoztatón politikai okokból tartóztatta le a rendőrség.

A Jobbik szerint Szegedi Márton a sajtóeseményen a választási eljárásról szóló törvénynek megfelelően próbálta a sajtó előtt bizonyítani, hogy a "magát magyarnak nevező szocialista párt olyan módon fedte le a Jobbik miskolci plakátjainak zömét, hogy az károkozás nélkül nem eltávolítható". Hozzáteszik: az MSZP története során már sokadik alkalommal sértette meg a magyar törvényeket, "ráadásul ezúttal is szervezett formában". "A rendőrség Szegedi Márton polgármesterjelöltet bizonyítási eljárásának megkezdésekor vette őrizetbe" - áll a közleményben. A rendőri fellépés a Jobbik véleménye szerint hibás volt, de ezen túl különösen elkeserítőnek nevezik azt, hogy a rendőrséget "még mindig a demokratikus magyar pártok ellen vetik be, miközben Miskolcon, de az egész országban romokban hever a közbiztonság".

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elfogadhatatlannak tartja, hogy "míg politikusokat jogkövető magatartásért őrizetbe vesznek, addig olyan gyilkosokat, mint K. Rajmund, feltételesen ugyan, de szabadlábra helyeznek".

Rendőrök vezetik el Szegedi Mártont (b) a Jobbik polgármester-jelöltjét. (fotó: MTI)


A Jobbik szerint Miskolc egyes részein, az avasi lakótelepen már nappal is csak félve merészkednek ki az emberek az utcákra a katasztrofális közállapotok miatt.

"Szemben Orbán Viktor két hetes ígéretével, az emberek, nemhogy az utcákon, még a saját otthonukban sem érezhetik magukat biztonságban, köszönhetően többek között az ehhez hasonló, teljesen felesleges rendőri akcióknak" - írják. A Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetői személyesen intézkednek Szegedi Márton ügyében - áll a közleményben.

A Jobbik miskolci elnöke, egyben miskolci polgármesterjelöltje vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy saját kezűleg távolít el egy MSZP-s plakátot, mivel a szocialisták felülragasztják sajátjaikkal a Jobbikéit, és ezzel törvénysértést követnek el.

Ezt követően levette Káli Sándor miskolci MSZP-s polgármesterjelölt plakátját egy villanyoszlopról, annak ellenére, hogy ennek következményére a rendőrség figyelmezette.

A hatóság ezután előállította Szegedi Mártont, aki ellen rongálás miatt indítanak szabálysértési eljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.