Lesznek következményei a lex Biszkunak

L.Simon László: Gumicsont a "Szabó Ervin-ügy"

Gumicsont a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár átnevezése körüli vita, Szabó Ervin nevének kivétele az intézmény nevéből - így reagált a kérdésre L.Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke.

2010.09.23 16:12ma.hu/duna tv

A Duna Televízió Közbeszéd című műsorában szerda este a "lex Biszku" néven ismertté vált, a nyári szünet előtt elfogadott határozati javaslatukról azt mondta: annak egyik fő célja volt elérni, hogy az új alkotmányban és a polgári törvénykönyvben is erősebb legyen a múlt megismeréséhez való jog az egykori bűnösök személyiségi jogainál; a parlamenti határozat tehát nem a még köztünk élő bűnösökről, hanem a jelenről és a jövőről szól.

Ez egy gumicsont - így reagált a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár átnevezése körüli kialakult vitára a Duna Televízióban L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke.

Megjegyezte: a vitát nem Szőcs Géza kulturális államtitkár indította el, őt csupán megkérdezték erről. Ráadásul Tarlós István egyszerűen helyretette a problémát, mondván, ez egy fővárosi intézmény, majd a főváros eldönti, hogy mi lesz az intézmény neve és sorsa - jegyezte meg L. Simon László.

A politikus szerint a szimbolikus kérdések is fontosak, de a gyakorlati politika más ügyek kezelését is megkívánja a politikusoktól, főként az ország mai nehéz gazdasági helyzetében. Megjegyezte: bölcsészként, értelmiségiként van véleménye Szabó Ervinről, akinek szerinte elévülhetetlen érdemei vannak a magyar könyvtári rendszer kialakításában. Ha a kulturális kormányzat aktuális kérdéseit nézzük, ott sem ez az ügy a legfontosabb - szögezte le L. Simon László. Megfelelően elő kell készíteni például az előadó művészeti törvény módosítását. De ha már a könyvtári rendszerről van szó: ki kell dolgozni egy, a könyvtárak finanszírozására alkalmas új normatíva-rendszert.

Az elmúlt nyolc évben ugyanis drasztikusan csökkentették a közművelődési normatívát az önkormányzatoknál, nincs pénz a könyvtári rendszer fenntartására - jegyezte meg a politikus. A könyvtárak, levéltárak, múzeumok, egyéb művelődési intézmények többsége a működésképtelenség határán áll. Erre megoldás egyfelől a több forrás biztosítása, másfelől a meglévő források, a finanszírozás szerkezetének átalakítása.

"Ezt idén már nem lehet megcsinálni, a költségvetési törvényben, amennyire lehet, megpróbálja majd orvosolni a kormányzat és a parlamenti többség" - szögezte le L. Simon László, hozzátéve: ezekről a kérdésekről érdemes beszélni, meg például arról is, hogy a huszonegyedik században hogyan kell kinéznie egy könyvtárnak Magyarországon.


Több figyelmet és pénzt a vidéki művészekre és kultúrára

Érdemes lehet felvetni L. Simon szerint azt is, hogy a vidéki kultúrára és művészetre miért nem jut megfelelő forrás és kellő figyelem. "El kell azon gondolkodni a Nemzeti Kulturális Alap új elnökével együtt, hogy hogyan lehet bizonyos kérdéseket decentralizálni. Ahogy a Nemzeti Civil Alapprogramnál vannak regionális szakkollégiumok és pályázatok, ugyanígy a kulturális alapnál is érdemes elmenni ebbe az irányba" - hangzott az érvelés.

Hozzátette: nagyon komoly képzőművészekkel lehet találkozni Kaposváron vagy Szegeden, komoly médiaművészekkel Debrecenben vagy Miskolcon, mégsem látni, hogy olyan jól szerepelnének a kulturális alap pályázatain. A megoldás itt is viszonylag egyszerű a fideszes politikus szerint: a meglévő forrásokat máshogyan kell csoportosítani.

Már ezzel is minimum levegőhöz és némi lehetőséghez lehetne juttatni egyes területeket és művészeket.

Lex Biszku - nem a múltról, hanem a jelenről és a jövőről szól

A "lex Biszku" néven ismertté vált parlamenti határozat, amelynek egyik beterjesztője éppen L. Simon László volt, a készülő új alkotmányra is hatással lesz - reagált a Közbeszéd felvetésére a fideszes politikus. A határozati javaslat egy része ugyanis arról szól, hogy az új alkotmány kidolgozásakor figyelni kell azoknak a jogi ellentmondásoknak a feloldására, amelyek a Biszku-ügyet kiváltották - tette hozzá.

Ezen a területen viszonylag gyorsan lehetne látványos eredményeket elérni - fogalmazott L. Simon László.

Emlékeztetett: az elfogadott határozat egy másik része arról szól, hogy végre hozzáférhessen a társadalom az állambiztonsági iratokhoz; az e téren mutatkozó hátrányt le lehetne dolgozni az elmúlt húsz év viszonylatában.

"Azoknak, akik már meghaltak az elmúlt húsz évben és nem ismerhették meg a saját múltjukat vagy a róluk készült jelentéseket teljes egészében, azoknak igazságot szolgáltatni tudunk, ezt erkölcsi kötelességünk megtenni" - szögezte le a politikus. A határozati javaslat nem azokról szól, akik még bűnösként köztünk élhetnek, ez a beterjesztők szándékának félreértése - jegyezte meg.

"A cél a javaslatunkkal az volt, hogy Magyarországon úgy alakuljon át az alkotmány és a Ptk., hogy garanciákat tartalmazzanak arra nézvést: a múlt megismerésének joga, a múlt dokumentumaihoz való hozzáférés joga erősebb az egykori bűnösök személyiségi jogainál" - nyilatkozta a szerda esti Közbeszédben L. Simon László.

A televízió felvetésére reagálva kijelentette: abban az esetben, ha megvannak az alkotmányos és jogszabályi keretei annak, hogy egykori bűnösöket bíróság elé állítsanak, azt meg kell tenni. De csak akkor, ha a bűnök nem évültek el, és csakis alkotmányos jogállami keretek között.

Ám az általa is jegyzett határozati javaslat nem erről szól; nem csak az elődök életéről, hanem a mostani nemzedék lehetőségeiről és jogairól is. Az ugyanis a mostani nemzedékek joga, hogy megismerhessék saját múltjukat - tette hozzá L. Simon László.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.