Tölgyessy szerint elmozdult a mérleg

Bebetonozná a jobboldali sajtótúlsúlyt a kormány?

Az új médiarendezés nem szünteti meg Magyarországon a sajtószabadságot, de törvényekben kodifikálná a tartós jobboldali médiatúlsúlyt hazánkban.

_{2010.09.20 07:37MR1- Kossuth}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Ez az igény azonban szükségképpen radikalizálja az ellenvéleményen levőket, akik nem érhetik be kevesebbel, mint az egész rendszer tagadásával és újabb média-rendszerváltás követelésével.

A Fidesz kétharmados többségével lényegileg újraszabályozza a magyar sajtó világát: máris új szövege van az Alkotmány sajtószabadsággal foglalkozó részének, új rendszerű médiatestületek felügyelik majd az elektronikus és a közszolgálati médiát.

Az Országgyűlésben a múlt héten lezárult az új rendezés alapjainak általános vitája, a tervek szerint késő őszre részletező médiatörvény készül.

A jobboldalon nem kevesen örvendenek a régóta kívánt szabályozási elképzelések törvénybe foglalásának: a történteket a húszéves médiaháború megnyerésének látják. A baloldalon viszont a sajtószabadság szabályos megsemmisüléséről beszélnek. A törvény ellen tiltakozott az EBESZ sajtóbiztosa. Ám az Európai Unió bizottsága, régi gyakorlatát követve, belügynek tekinti a média rendjét.

A rendszerváltás után alig változott a médiaszerkezet

Az új megoldások érthetetlenek több évtizedes előtörténetük nélkül. Közép-Európában egyedülálló módon hazánkban a rendszerváltás után alig változott a régi rend végének médiaszerkezete, általában maradtak médiasztárjai, újságjai. Magyarországon a változások már korábban elkezdődtek: az ötvenes években, a hatvanas évek elején még totálisan ellenőrzött újságírás apró lépésekkel a nyolcvanas évek derekára részben felszabadult, de sosem lett igazán szabad. Fokozatosan kialakult a véleményformáló erejére büszke, a hatalom elvárásai és a közönség között lavírozó, a pártvezetést mélyen lenéző, de hozzá mégis hajlékonyan igazodó, cinikus sajtóelit.

A kezdetek direkt agitációjához képest ez követhetőbb újságírást és szabályos nyelvi forradalmat hozott, ami élhetőbbé tette a rendszert, előrevitte a reformok ügyét, ám ezzel nagyban támogatta a Kádár-rendszer elfogadottságát is.

A médiaelitnek jelentős szerepe volt az államszocializmus bajainak tudatosodásában, a maga módján a sajtó rész vett a demokratikus fordulatban. Különösen érdemi befolyása volt 1985-88 között. Ezzel egy időre nagyra nőtt a vezető véleményformálók tekintélye is.

A BBC-modell reménye

A médiaelit a rendszerváltás után a nyolcvanas években megszerzett pozícióit akarta tovább erősíteni: úgy kívánta növelni függetlenségét, hogy továbbra is döntő módon befolyásolja a közügyek vitelét. Ez a szándéka viszont élesen ütközött az immáron szabad választásokon kormányzati felhatalmazást kapott jobboldali kormány küldetésével. A választási eredményben a nemzet régi értékeihez való visszatérést látó Antall József, önerejében bizakodva, egy darabig még valami modus vivendit remélt a sajtóelittel: annak egy részét megnyerni, és nem legyőzni remélte. Így az új miniszterelnök elfogadta az akkor még rendszerváltó SZDSZ javaslatát: a sajtószabályozás angolszász modelljének átvételre.

Ez a modell a BBC elveinek megfelelően a hatvanas évek európai demokráciáinak jobbára kormány- vagy párttelevíziói helyett távolságtartóbb közszolgálati médiát ígért, a nyomtatott sajtóban pedig állami beavatkozástól mentes teljes véleményszabadságot intézményesített.

A sajtószabadság egyesült államokbeli elveit követve fogalmazódott a magyar Alkotmány, és ezen az alapon hozta döntéseinek sorát a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság is.

Két évtizede rögzült frontvonalak

Csakhogy ez a rendezés nagyban segítette az örökül kapott sajtóviszonyok fennmaradását. Nemsokára fel is álltak a máig ható frontvonalak: akiknek megfeleltek a létező erőviszonyok, azok pártállami előéletüktől függetlenül a sajtószabadság, a szerves, autonóm fejlődés ádáz híveivé szegődtek; akik pedig a létező sajtóviszonyokon fordítani akarnak, általában messze több eszközt kívánnak adni a saját kormányuk irányította államnak.

A sajtószabadság szent eszméire hivatkozó baloldal valójában meg akarta magának tartani a véleményirányítás múltból maradt monopóliumát, viszont a sokszor agresszíven fellépő, a törvényeket kijátszó jobboldal elvileg a társadalom véleményszerkezetének inkább megfelelő sokszínűbb sajtó felé vitt volna. Ám közben a háborús logika örvénye egyre inkább magával ragadta a média egészét, a hazai nyilvánosság mind kevésbé lett alkalmas alapfeladatai betöltésére.

A kilencvenes évek legelején a magyar sajtó túlnyomó hányada még értékeiben, nyelvében, világlátásában a baloldal valamelyik irányzatához kötődött, a választásokon többséget kapott új legitim jobboldali hatalom pedig alig talált olyan fórumot, amelyben igazán magára ismerhetett volna. A régi véleményformálók többsége lényegében azonnal támadni kezdte az igencsak más kultúrájú kormányzatot.

A magát toleránsnak vélő reformértelmiség zöme elejétől fogva végletes állításokkal bombázott minden tőle kicsit is különböző kultúrájú közéleti szereplőt. Ám az ellenoldal se sokat tétovázott: már 1989 nyarán előhozta a százesztendős radikális tételt a gyökértelen nemzetrontó budapesti sajtóvilágról.

A küldetése hitében megbicsaklott jobboldal már 1990 őszétől erővel kívánt változtatni a számára érthetően elfogadhatatlan sajtóviszonyokon. A máig ható alapképlet már ekkor megfogalmazódott: a jobboldal kudarcainak fő oka nem a nehéz helyzetben történő esendő kormányzás, hanem a választókat módszeresen manipuláló ellenséges sajtó.

Sikeres jobboldali kormányzás addig elképzelhetetlen, amíg nem szerzi meg magának a jobboldal a közszolgálati televíziózást és rádiózást, nem épül ki mögötte a hozzá tűzön-vízen át lojális média.

A törvény erejénél fogva nem kötelezik a sajtó egészét a kormányzati munkáról történő tisztes tájékoztatásra, és a véleménycikkekben megbántott jobboldaliak nem válaszolhatnak az adott lapban hasonló terjedelemben a sértő állításokra.

Belép a kereskedelmi média

Az első jobboldali hatalom azonban elbukott, ám a régi sajtóelit ereje éppen az annyira vágyott kétharmados Horn-kormány idején tört meg. Horn Gyula vérbeli politikusként szavazói akaratára hagyatkozva elődjeihez hasonlóan lépett át a régi véleményvezéreken. De ami ennél is fontosabb: az 1997 őszén nekilendülő kereskedelmi média gyorsan átformálta a sajtót. A sok pénzt keresni akaró bulvár televíziózás cégei nemigen tudtak mit kezdeni a régi idők médiaszemélyiségeivel, inkább olcsó bérű, jóarcú fiatalokat alkalmaztak „betanított” munkára.

A hírműsorokból is szappanoperát, izgalmas, ám gyorsan felejthető akciófilmet formáltak.

A váltásra felkészületlen közszolgálati intézmények közben a pártok nyomása alatt vergődtek, és Európában szokatlan mértékig elveszítették közönségüket. A jobboldalon a sajtó által leginkább támogatottnak gondolt párt, az SZDSZ 1998-ban összeomlott, ellenben a csúnyán elnyomottnak látott Fidesz győzött a választásokon.

Jobboldali médiabirodalmak születnek

A jobboldali sajtó teljes nagyságában az Orbán-kormány alatt épült ki. Az elektronikus média konszenzuselvű szabályozását könnyedén megkerülő hatalom elfoglalta a közszolgálati intézményeket. Továbbá részben állami pénzből, részben a hozzá közel álló tőkéscsoportok eszközeivel szabályos jobboldali médiabirodalmakat teremtett. A kíméletlen háborúban felemelkedett jobboldali sajtó zömét máig a harci újságírás élteti: a mélységes elfogultság tábora igazsága mellett. A kevésbé lángoló közönség elérésének fórumai jelenleg is igencsak hiányosak a jobboldalon. A baloldali lapok általában nagyobb kritikai készséget, önreflexiót mutatnak saját táborukkal kapcsolatban, így régebben még szélesebb közönséget értek el. Ám véleményformálóiknak mind kevésbé akadnak friss gondolatai. Kampányidőszakban ők is felzárkóznak politikusaikhoz, és 2006 óta szinte mindig kampány van.

Talán az internet?

Az emberek többsége elfordult a kifejezetten politikai nyilvánosságtól, a maradék közönség jelentős hányada is előítéletei megerősítését várja újságjától. Ám akadnak előrevivő fejlemények is: a technikai fejlődés következtében sokkal több a televíziós és a rádiós csatorna. Rohamosan hódít az internet, amely máris a tájékozódás legfőbb fóruma az érdeklődő közönség jelentős részében. Az internet alulról szerveződő világban jelentéktelen pénzzel neki lehet indulni. A mára sokban intézményesült online sajtó kevésbé pártelvű, de a rádiók egy részében is nagyobb a tárgyilagosság. A hazai nyilvánosság egyik legígéretesebb újdonsága az önreflexióra képes fiatal jobboldal megjelenése az interneten. Az internet szövevénye a hazánkban lehetséges állami szabályozás eszközeivel csaknem elérhetetlen. A létező közönségigény itt általában hamarjában megtalálja a maga fórumát. Bizony a Jobbik és az LMP minden érdemibb hagyományos sajtóháttér nélkül jutott a parlamentbe.

Törvényekben is rögzül a jobboldali túlsúly

A kétharmados Fidesz-hatalom idején bizonyosan erős többségi helyzetben lesz Magyarországon a jobboldali sajtó. A kormánytöbbség új törvényjavaslataival, mégis mintha a kilencvenes évek médiaháborúját kívánná megnyerni. Az Alkotmány már elfogadott újraszövegezése nemigen akarhat mást, mint alkotmányossá tenni a sajtó sokszínűsége érdekében az állami beavatkozást. Megalapozni óhajtja a jobboldali gondolat terjesztésének állami támogatását, és támasztékot remél adni a sajtó rigorózusabb állami ellenőrzésének. Az új szöveg, meglehet, arra is eszköz lehet majd, hogy megkérdőjelezhető legyen az Alkotmánybíróság sajtószabadságot védő kifinomult határozatainak további érvénye.

Az új szabályozás szakít a konszenzusos médiatestületek összesen mintegy százötven fős, nyilvánvalóan csődöt mondott rendszerével, és helyettük a jelenlegi hatalom kiválasztott testületi többség kezébe tenné az elektronikus média felügyeletét, a csatornákra kiírt pályázatok elbírálását, nem kevesebb mint kilenc esztendőre. A BBC-modellel szakítva a törvényhozó gyengíti a közszolgálati média intézményeinek önállóságát, annak vezetőit folyamatos médiatestületi kontroll alá helyezi. Általa úgy léphetnek be a médiaháború jobboldali hősei a közszolgálati médiába, hogy közben az ezek működésért viselt kormányzati felelősség továbbra se lenne világos. Az új szabályozás bizonytalan jogi fogalmak alapján jogalapot adna a „jó erkölcsbe ütköző” bulvármédia szigorúbb hatósági megrendszabályozására. A tervezett rendezés regisztrációs kötelezettséget írna elő az intézményesültebb internetes fórumok számára. Elfogulatlan tájékoztatást rendelne el a kormány tevékenységéről az egész sajtó részére. Viszont mai tudásunk szerint alighanem lemondana a válaszadás, korábban az Alkotmánybíróság vétója következtében megannyiszor sikertelenül törvénybe foglalt jogáról.

Az erőszakos térítés vissza is üthet

Az új médiarendezés nem szünteti meg Magyarországon a sajtószabadságot. Ám reményei szerint törvényekben kodifikálná a tartós jobboldali médiatúlsúlyt hazánkban. Ez az igény azonban szükségképpen radikalizálja az ellenvéleményen levőket. Akik nem érhetik be kevesebbel, mint az egész rendszer tagadásával és újabb média-rendszerváltás követelésével. Az évtizedes jobboldali vágyakat, mítoszokat beteljesítő szabályozás most elégtételt ad a sokáig lenézett jobboldali újságíróknak. De, ha ők most egyszerre téríteni kezdenének, az hosszabb távon csak gyengítheti a jobboldalt a személyes szférája megsértésére igencsak érzékeny országban.

Az erőteljesebb állami befolyásolás eszköztárának kiépítése mindenképpen növeli a kormány hatalmát, de ezzel önmagában nem oldja meg a hazai nyilvánosság szerteágazó gondjait, hanem inkább csak mélyíti annak bajait. A hagyományosan ellenzéki kultúrájú Magyarországon nem igazán okos megszorongatni az ellenzéki sajtót. Hogy ennek állításaira végül hányan fognak hallgatni, az döntően nem a jobboldali sajtó nagyságán, hanem inkább a kormány valóságos teljesítményén múlik majd.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter