Az LMP még nagyon zöld

Tölgyessy: lendületben a Fidesz, zavarban az ellenzék

A választások után tovább növelte előnyét a Fidesz, a kormánytöbbség választótábora június elején több közvélemény-kutatás szerint meghaladta a hetven százalékot, miközben az ellenzék pártjai visszaestek, a nagyobbak is a kispárti támogatottság felé tartanak - értékelte a parlamenti pártok helyzetét a 180 percben Tölgyessy Péter.

_{2010.06.28 08:58}_{MR1-Kossuth Rádió - 180 perc}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

A kétharmados többség offenzív térfoglalásával szemben egyelőre nincs szilárd belföldi ellensúly, a kormányzás korlátját egyelőre inkább a gazdasági helyzet, a piac és az Európai Unió jelenti, semmint a helyét kutató kicsinyke ellenzék – mondta az alkotmányjogász.

A MSZP minden megnyilvánulása zavarodottságot jelez, igaz, sokkal rosszabb állapotban is lehetne, mára már könnyen egymással is acsarkodó pártocskákra hasadhatott volna. A szocialisták 1990-es élményeik alapján most leginkább a politikai inga lassú, de biztos visszalendülésében reménykednek, csakhogy a csalódott választók már nem feltétlenül feléjük fordulnak majd. Az LMP okosan igyekszik a saját útját járni, de minden értelemben nagyon zöld párt még. Tizenhat képviselőjével nehezen tehet eleget a túlságos várakozásoknak, de aligha menekülhet el az elől, hogy a régi baloldali politika romjaitól elkülönülve, alternatív zöldmozgalmi gyökereit megtartva megkísérelje felépíteni a Fidesszel szemben az új baloldali ellenzéket.

A Jobbik, amely áttörésével jelentős részben hozzájárult a régi pártszerkezet összeomlásához, eddig nemigen találta meg a helyét az új felállásban, mert a Fidesz szimbolikus nemzetpolitizálásával, keménykedő büntetőpolitikájával elszívta előle a levegőt.

Tölgyessy úgy vélte, a jövő ellenzéki váltópártja talán nem is a jelenlegi parlamenti oppozícióból épül majd fel, lehetséges, hogy annak megalapítása csak eztán következik.

Romokban az MSZP

A MSZP tovább szűkülő bázisa ma nem sokkal több, mint tíz százalék, nagyjából annyi, mint közvetlenül a rendszerváltás után, 1990 nyarán volt. A szocialisták nem is igazán tudják: merre tovább.

Pártjuk még csak éppen éledezik korszakzáró vereségből, de máris, mint régóta állandóan, most is reflexszerűen megújulásáról beszélnek. A szocialisták parlamenti frakciója váltig az elvileg lehetséges ellenzéki magatartás két véglete között ingadozik: hol a győztesekkel való együttműködési hajlandóságát hangoztatja, hol a magyar demokrácia végveszélyéről szónokol. (Volt, hogy parlamenti frakció háromfelé szavazott, miközben jelentékeny része távol marad a voksolástól. Előbb jobbára támogatta a határon túli magyarok gyorsított honosítását, majd érzékelve a baloldali véleményformálók felzúdulását, távol maradt a trianoni emléknaptól.)

Az MSZP minden megnyilvánulása zavarodottságot jelez, de akár sokkal rosszabb állapotban is lehetne, mára már könnyen egymással is acsarkodó pártocskákra hasadhatott volna.

Régi tapasztalataik alapján azonban a szocialisták szilárdan együtt maradtak, és minden bajuk ellenére láthatóan élni akarnak a választási eredmény adta eséllyel. 1990-es élményeik alapján most leginkább a politikai inga lassú, de biztos visszalendülésében reménykednek, csakhogy már nem feltétlenül feléjük fordulnak majd a csalódott választók. A párt korábbi, még a hetvenes-nyolcvanas években kialakult kettős politikája - a modernizációs reformer irány és az ennek veszteseit állami újraelosztással kárpótoló kisemberbarát magatartás - elveszítette korábbi felhajtó erejét. A régebben megingathatatlannak tetsző törzsközönség is sokban odahagyta a pártot, egy Medián közvélemény-kutatás adatai szerint az egyik legnagyobb arányban egyenesen a hajdani MSZMP-tagok fordultak el a szocialistáktól.

A lényegileg megváltozott helyzetben a magyar baloldalt szinte újra ki kell találni, ám még a körvonalai sem látszanak annak, miként lehetne újra nagy váltópárt az MSZP. A baloldali értelmiség többsége ebben keveset segít. Jó részük a szokott élességgel támadja a hazai jobboldalt vélt vagy valós vétkeiért, miközben sokszor elemi önreflexióra sem képes. Eddig kísérletet is alig tett az MSZP és az SZDSZ bukásához vezető történések kritikus feltárására, és a létező magyar kapitalizmus viszonyaihoz jobban hozzáigazított baloldali magatartás megtalálására. De nem csak a friss gondolat hiányzik, az új baloldalt hitelesítő politikusoknak is híján van az MSZP. A párt intézményes, szinte mániákus fiatalítása kevés valódi tehetséget adott, inkább a korrupció új módozatait hozta be a szervezetbe. Az MSZP vagy harminc esztendeje állandóan megújul, de magatartásmintáit tekintve nem sokat jutott előre. A minden irányból támadott kicsiny ellenzéki pártban most hirtelen értelmüket vesztették a korábbi karrierorientált, kijáró viselkedésformák.

Az MSZP viszont sosem tudott igazán mit kezdeni az elszánt kiállást igénylő ellenzéki szereppel. A pozíciókért való helyezkedésen túlmutató elképzelése a teendőkről leginkább még Gyurcsány Ferencnek van.

A hazai polgári radikális progresszió évszázados hívószavaival ügyesen játszó volt miniszterelnök még bukása után is megragadja a baloldali értelmiség lelkét. De legelkötelezettebb hívein kívül kevesen fogadják el tőle a reménységgel várt új hatalom bírálatát. Az ezernyi kudarcért felelőssé tett hajdani kormányfő megszólalása csak árthat még a legjobb ügyeknek is. Horn Gyula távozása óta az MSZP tartósan sosem volt szilárdan vezetett párt.

Lendvai Ildikó szívós akarással mégis felszínen tartotta a szocialistákat. Várható utódja nálánál kevésbé karakteres vezetőnek látszik, pedig a pártra az igazán nehéz idők csupán az önkormányzati választások után jönnek. Egy széles körben sikeresnek gondolt, többszörösen újraválasztott polgármestert nem könnyű leváltani, ám a legtöbb településen valóban rendkívüli a jobboldal előnye.

Nem teljesen ez a helyzet azonban Budapesten.

Tavasszal a fővárosban a Fidesz csak 46 százalékos többséget kapott, egy, minden nem Fidesz-hívő szavazó egybefogására törekvő jelölt így itt nem lenne eleve esélytelen. Csakhogy ehhez a hit roppant ereje és a régi demokratikus chartás politikán túllépő személy kellene. Ilyen fordulatnak azonban a nyomai sem láthatók a szocialistáknál. A Lehet Más a Politika ezért nem is partner a közös jelöltkeresésben. Inkább az MSZP-t megszorítva, itt-ott talán meg is előzve önmaga felépítésére törekszik.

Kényszerpályán az LMP

Az LMP indulása maga volt a csoda: emberek egy csoportja minden valódi remény, közvetlen politikai esély nélkül, döntően az őszinte közösségi tenni akarástól vezetve vágott neki a pártalapításnak. Márpedig, ha valami nem jellemző a magyarokra, akkor az éppen ez: az országos közügyekért való elszánt cselekvés hajlandósága. Az új szervezetnek karaktert néhány, a politikába már korábban belépett személy kitartása és a bázisdemokratikus, baloldali rendszerkritikus zöldmozgalmak adtak. Ám a siker döntően nem az elszánt zöldpolitikának szólt. A szavazók többsége a régi pártok elől menekülve jutott el a Lehet más a Politikához, és a közvélemény most is minden ügyre kiterjedő, okos ellenzéki politikát vár el az új szervezettől.

Légüres térben a Jobbik

A Jobbik áttörésével jelentős részben hozzájárult a régi pártszerkezet összeomlásához, de eddig nemigen találta meg a helyét az új felállásban. A választások óta a Fidesz közvetlenül már alig támadja, közben azonban szimbolikus nemzetpolitizálásával, keménykedő büntetőpolitikájával elszívta előle a levegőt.

A Jobbik a dinamikus új kormánnyal szemben kevéssé képes felmutatni rendszertagadó lényegét. A közvetlen akciózás helyett belefeledkezni látszik a parlamenti színpad lehetőségeibe. Bár egyre világosabb, hogy a Fidesz engedni kénytelen a világkapitalizmus rendjének, a pénzpiacok erejének, de Orbán Viktor gondosan ügyel arra, hogy mindig megtegye a külső elvárások elleni lázadás gesztusait is. Különadót vet ki a bankokra, visszavágja az állami vállalati vezetői béreket.

A Jobbik így egyelőre nem tudott érdemi fogást venni a Fideszen. Csakhogy ezzel megtorpant a lendülete, amit az állandó nyomuláshoz szokott tábora aligha látna évekre jó szívvel. Energiáit most még kitölti a megszerzett posztok birtokbavétele, tavaszra azonban már száguldania kell tovább, különben gondjai lehetnek belső kohéziójával.

Valódi ellenzék kell

A jövő ellenzéki váltópártja talán nem is a jelenlegi parlamenti oppozícióból épülhet fel, lehetséges, hogy annak megalapítása csak eztán következik. A rendszerváltás reményeinek szertefoszlása a térség országaiban sokfelé populista politika kormányra jutását eredményezte, ám újabban a visegrádi államokban mindenhol nyugatos, reális jobbközép pártok születtek vagy erősödtek meg. Ezek előbb Lengyelországban, majd most Csehországban és Szlovákiában kormányt alakíthatnak. Az esély most nálunk mindenképpen Orbán Viktoré. Minden magyar érdeke a következő négy év gazdasági sikere.

Az új kormány lendülete a mai tudásunk szerint kitart legalább az önkormányzati választásokig. A következő időszak fő kérdése azonban nemcsak az Orbán-kormány eredményessége lesz, hanem az is, hogy az ország kiegyensúlyozott létezéséhez elengedhetetlen reális ellenzék mikor és főleg miként formálódhat meg.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!