"A korrupció csúcspontja az államszervezet volt"

Visszaállítaná a járások államigazgatási szintjét a Fidesz

A járások államigazgatási szintjének visszaállításáról is beszélt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Kötcsén szombaton.

2010.09.05 07:55MTI - Fotó: euractiv - fidesz.hu

A Hír Tv-re hivatkozva több portál azt írja: a miniszter szerint államreformra van szükség, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja. Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénybe belekerült a hazaszeretet fogalma, mert a kormány meggyőződése szerint a köz szolgálatában állóknak jogszabályi kötelességük a magyar emberek boldogulásának és az ország gyarapodásának elősegítése.

"A közszférának értékelkötelezettnek kell lennie, de ez (...) nem jelenthet pártpolitikai elkötelezettséget" - idézte a Heti Válasz online Navracsics Tibort.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kötcsei találkozón tartott előadásában a lap szerint arról beszélt, hogy a kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát.

Ennek több olyan pontja van, ahol már előrehaladott egyeztetéseket folytatnak, például az energiaszektor területén. Fellegi Tamás megismételte: a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen.

Orbán Viktor távozik a kötcsei találkozóról - Fotó: MTI

A miniszter szerint a Gyurcsány-Bajnai kormányok olyan állapotot hagytak örökül, ahol a korrupció csúcspontja maga az államszervezet volt.

A www.orbanviktor.hu tudósítása szerint a rendezvényen előadást tartott Orbán Viktor. A miniszterelnök öt feladatról beszélt. Ezek: az önkormányzati választás, amelynek „nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia”; a jövő évi költségvetés, amelynél fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem kaptak esélyt; az új alkotmány, amelyet 2011 tavaszán szerinte mindenképpen el kell fogadni; valamint Magyarország európai uniós elnöksége.

Schmitt Pál köztársasági elnök az előzetes várakozásokkal szemben nem vett részt a rendezvényen. A tanácskozáson jelen voltak miniszterek, államtitkárok és politikusok. Továbbá ott volt - mások mellett - Csoóri Sándor író, Sára Sándor filmrendező-operatőr, Balázs Péter színházigazgató, Eperjes Károly színész, Balázs Fecó zenész.

A találkozó résztvevői ezúttal a Mádl Dalma által létrehozott „Istenadta Tehetség” Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyermekeiért Alapítvány javára adakoztak.

A kötcsei találkozót 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.

A tanácskozás nem nyilvános, a meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt. A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a „Nemzeti kormányzás” mottójú idei találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagok segítségével pedig előre is nézhetnek a résztvevők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.