Civilek tüntettek a Nagykövetség előtt

A romák franciaországi kitoloncolása ellen tüntettek Budapesten

A román és bolgár cigányok franciaországi erőszakos kitoloncolása ellen tüntettek civilek szombaton a budapesti francia Nagykövetség épülte előtt.

2010.09.04 19:10MTI

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet magyarországi aktivistái által szervezett megmozdulás szónokai a romák elleni gyűlöletkeltés és a rasszizmus megszüntetését, az emberi jogok tiszteletben tartását követelték mind a francia, mind pedig magyar kormánytól. 

A felszólalók a transzparenseket tartó mintegy száz ember előtt, azt hangoztatták: fel kell éleszteni az emberek lelkiismeretét amíg nem késő, mert a mostani intézkedések kísértetiesen hasonlítanak a vészkorszak kezdetére.
 
Setét Jenő, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet romaügyi programjának munkatársa azt mondta: az az ország, amely a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” szellemében kivívta az embereknek az azonos jogokat, ma dühöt, haragot és felháborodást kelt a folyamatos gyűlöletkeltéssel, azzal, hogy egy népcsoportot kollektív bűnösnek mondanak ki. 

Ezért vigyázó szemünket újra Párizsra kell vetni - tette hozzá. Minden európainak, romának és nem romának egyaránt, kötelessége hangosan tiltakozni a faji alapon történő megkülönböztetés ellen – jelentette ki, hozzátéve, a francia és olasz példára hivatkozva a Jobbik Magyarországon már "közrendvédelmi koncentrációs táborokat" akar nyitni a cigányoknak. Tamás Gáspár Miklós filozófus azt mondta: a legtöbb európai kormány a hallgatásával, vagy nyíltan, már nemdiktatúrában, hanem parlamenti körülmények között támogatja és hajtja végre a gyűlöletkeltést. 

Tehetik, mert az antifasiszták, a józanul gondolkodók gyengébbek mint valaha. "Rá kell ébrednünk, hogy ezek a folyamatok nem egy kisebbség, nem egy ország, hanem egész Európa ügye" – tette hozzá. Daróczi Ágnes, a Phralipe nevű roma szervezet alelnöke Európa lelkiismeretének nevezte azokat a tiltakozókat, akik „Le a rasszizmussal!”, „Ma a cigányok, holnap mi?”, „Nem az etnikai tisztogatásra” angol, francia és magyar nyelven írt táblákkal jelentek meg a budapesti külképviselet épülete előtt, illetve azokat, akik az AI felhívására Európa több városában ugyanebben az időben hasonló tüntetéseket szerveztek. 

A roma polgárjogi aktivista szerint ma a romák nem lehetnek Magyarország, Európa polgárai. A több milliós európai cigányságot arra biztatta, maradjanak otthon, ne vándoroljanak el, harcolják ki saját kormányaiktól az azonos jogokat, a munkát és a nyomor felszámolását. Gina Böni, Manush Alapítvány vezetője azt mondta: osztrák és nemet szervezetekkel közösen azt kezdeményezik, hogy szeptember 4-e legyen a szolidaritás napja, amely a romák és nem romák összefogására emlékeztet.
 

A megmozdulás szervezői egy petíciót is átadtak a francia követségnek, amelyben az erőszakos kitoloncolás leállítását, az emberi jogok tiszteletben tartását követelik.
 
Franciaországban az utóbbi hetekben számos illegális cigánytelepet számoltak fel, és a hatóságok megkezdték a romák kitoloncolását származási országukba.
 
Párizs közlése szerint július 28. és augusztus 17. között összesen 979 román és bolgár állampolgárt küldtek vissza hazájába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.