"Nem lehet abból élni"

Új Széchenyi Terv - Az LMP visszalépésnek tartja a kormány javaslatát

Az LMP visszalépésnek tartja a kormány által ismertetett Új Széchenyi Tervet, és elhibázottnak annak koncepcióját.

2010.07.28 17:15MTI

Tordai Bence választmányi szóvivő ezt annak kapcsán mondta újságíróknak, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint a kormány az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, az üzleti környezet fejlesztését, a tudomány-innováció-növekedés területét, a foglalkoztatást és a közlekedést határozta meg kitörési pontként az Új Széchenyi Tervben.

Az ellenzéki politikus szerint noha a kereszténydemokrata Nagy Andor tavaly még "zöld Széchenyi Tervet" ígért arra az esetre, ha a Fidesz-KDNP kormányra kerül, a szerdán bemutatott koncepcióból hiányzik mindaz, ami miatt zöldnek lehetne nevezni.

Arra is kitért, pártja csak olyan javaslatot támogat, amely a foglalkoztatottság növelését és a fenntarthatóságot célozza, illetve hogy szerintük huszadik századi gondolkodás az, amelyik a gazdaságfejlesztéskor nem veszi figyelembe a természeti korlátokat. Az LMP ugyanakkor üdvözli, hogy az Új Széchenyi Tervről társadalmi vita indul, és a későbbiekben számos javaslatot fog tenni a koncepció javítására - közölte Tordai Bence.

A szóvivő helyesnek nevezte a terv "keresleti szemléletét", vagyis hogy a kormány az önkormányzatokat és a vállalkozásokat kérdezné meg arról, milyen fejlesztések legyenek és milyen pályázatokat írjanak ki. Az Új Széchenyi Terv hét kiemelt programja közül az LMP támogatja a zöld gazdaságfejlesztést, valamint az energiatakarékosságot szem előtt tartó lakásprogramot, különösen az állami bérlakásépítést, elhibázottnak véli azonban a kormány azon szándékát, amely tranzitgazdasággá alakítaná Magyarországot.

Mint Tordai Bence elmondta, ez nem lehet egy, a fenntarthatóságra és a munkahelyteremtésre alapozott javaslat sarokköve; "nem lehet abból élni", hogy áruk tömege áramlik át az országon.

Hozzátette: a kormány álláspontjával ellentétben szerintük a vállalkozások fejlesztéséhez nem sok pénzre, hanem kiszámítható gazdaságpolitikára, átlátható államra és kevesebb adminisztrációs teherre van szükség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.