Hét fő fejlesztési irány
Új Széchenyi Terv - A Jobbik biztatónak tartja a célokat
A Jobbik biztatónak tartja az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célokat és egyetért azzal az értékeléssel, amely szerint az első Széchenyi Terv volt az utolsó sikeres gazdaságfejlesztési program.
2010.07.28 16:17MTIMatolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint a kormány az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, az üzleti környezet fejlesztését, a tudomány-innováció-növekedés területét, a foglalkoztatást és a közlekedést határozta meg kitörési pontként az Új Széchenyi Tervben.
Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdán az MTI-nek elmondta: pártja fontosnak tartja a kormány által megjelölt hét fő fejlesztési irányt, ugyanakkor azokat az infokommunikációs technológiák alkalmazásával, valamint a gyógyászati célú turizmus fejlesztésével, illetve a mezőgazdasági és az élelmiszeriparral javasolja kiegészíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06