Borzalmak június 4-én
Felsőzsolca víz alatt: az ügyészségen folytatódik a történet
A Felsőzsolcát június 4-én elöntő árvíz és a védekezés hiányosságai miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen Milánkovich Ernő, a város egyik önkormányzati képviselője - értesült az MTI kedden.
2010.06.22 08:15MTIA képviselő arról írt beadványában, hogy megítélése szerint az árvíz nem pusztán a természet ereje miatt következett be, hanem emberi mulasztás eredménye is.
Az ártér beépítése, az M30-as autópálya nem megfelelő megépítése, az árvízi védművek kiépítetlensége és a védekezésben tapasztalt hiányosságok szerinte felvetik a büntetőjogi felelősség kérdését is. Milánkovich Ernő álláspontja szerint az engedélyek kiadásakor, valamint az árvízi védekezés alatt a különböző hatóságok nem megfelelően és nem szabályszerűen jártak el, ezért jelentősen nagyobb károkat okoztak Felsőzsolca lakosságának, mintha a munkájukat jól végezték volna. "A feljelentést azért teszem meg, hogy Felsőzsolca lakossága világosan lássa, hogy mik voltak azok az okok, amik a város árvízzel történő elöntéséhez vezettek" - írta egyebek mellett a képviselő. A Miskolc melletti, hétezer lakosú város nagy részét június elején öntötte el a helybéliek által csak Kis-Sajónak nevezett vízfolyás. A városban több, mint 160 ház dőlt össze, a település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült meg, az árvíz több mint 5 ezer embernek okozott kárt. Csupán az önkormányzati intézmények ingatlanjaiban legkevesebb 1,2 milliárd forintra becsülik a kárt.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára a múlt hét közepén jelentette be, hogy meneszti Filotás Ildikót, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi Vízügyi Felügyelőség (OKTVF) vezetőjét és mindazokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Felsőzsolca és Miskolc között bevásárlóközpontok épülhessenek a Sajó árterébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06