Elcsípték a csempészt
Marihuána a melltartóban
Melltartójában próbált Magyarországra csempészni több csomag marihuánát egy nő. A Ferihegyi repülőtér rendőrei a nőt a Hollandiából érkező gépen fogták el, melyet nem akart elhagyni - értesült a HavariaPress.
2010.06.02 10:52HavariaPressA fiatal nő nem akarta elhagyni a repülőgépet, ezért értesítette a gép személyzete a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársait. A rendőrök erősen kábult állapotban találták a nőt, aki ülőhelyéről sem volt képes felállni. Mentőt hívtak hozzá, bár már sejtették, hogy kábítószer hatása alatt áll.
A mentőautóban a vizsgálat során aztán elő is került a nő fehérneműjéből a drog: a melltartóban két csomag marihuána lapult, ruházatának többi részéből, valamint csomagjából további kábítószer került elő. A nőt kórházba szállították.
Az esetet követően a reptéri nyomozók meghallgatták a fiatal nő édesanyját, aki a repülőtéren várta Hollandiából érkező lányát. Elmondása szerint a lány prostituáltként dolgozott külföldön, most sikerült elszöknie futtatójától.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószerrel való visszaélés miatt indított az ügyben nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06