IKSZ: A drogbűnözőket le kell csukni

A könnyűdrog-hozzáférést szabályozott keretek közé szorítaná a Kendermag

A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni - mondta a szervezet szóvivője vasárnap a fővárosi Margitszigeten az MTI-nek.

2010.05.09 18:10MTI

A könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March megmozdulás magyarországi rendezvényén, amelyen mintegy százan vettek részt, Tóth Balázs azt hangsúlyozta: ha a könnyű drog fogyasztói ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, mintegy 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést.

Hozzátette: a fő probléma abból adódik, hogy a könnyű drogok dílereken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, és a bevétel a bűnözőkhöz, valamint a terrorizmust támogatókhoz jut el. Az egyesület szerint a könnyűdrogok legalizálása esetén drasztikusan visszaesne a kemény drog használata.

A szóvivő azt mondta: tartanak attól, hogy az új Országgyűlés szigorítani fogja a jelenlegi törvényeket, amely alapján most aki kábítószert fogyaszt, akár kétéves börtönbüntetést is kaphat.

Mint fogalmazott, a törvény és a valóság messze áll egymástól, ugyanis legutóbb 2000-ben szabtak ki fogyasztásért börtönbüntetést, és a végrehajtás alól az illető köztársasági elnöki kegyelmet kapott.

Tóth Barnabás arra reagálva, hogy a rendezvényük helyszínének közelében tartott sajtótájékoztatón az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) bejelentette: büntetőjogi szigorítást kezdeményez, hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen, úgy reagált: a pártok a megoldással foglakozzanak, és ne kampánytémaként kezeljék a több mint kétszázezer embert érintő kérdést.

A Kendermag Egyesület első, a könnyűdrogok legalizációjáért hirdetett megmozdulásának budapesti helyszíne 2003-ban a Vörösmarty tér volt, ahol a több ezer résztvevőnek nagyszámú ellentüntető feszült.

A következő évben, a Parlament előtti Kossuth téren már jóval kevésbé erős megnyilvánulásokat váltott ki a rendezvény, amelyet 2005-ben a Margitszigetre költöztettek.

A vasárnapi budapesti rendezvény kezdetén mintegy száz ember jelent meg a kordonokkal körbezárt margitszigeti réten. Az estig tartó megmozduláson koncerteket hallgathatnak az érdeklődők.

Büntetőjogi szigorítást kezdeményez az IKSZ a kábítószerezés visszaszorításáért

Büntetőjogi szigorítást kezdeményez az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen.

Stágel Bence, az IKSZ elnökhelyettese vasárnap a Margitszigeten, ahol a Kendermag Egyesület könnyűdrogokat népszerűsítő rendezvényt tartott, kiemelte: azt javasolják, hogy önmagában azt a bűnsegédi magatartást is büntessék a jövőben, ami a kábítószer-fogyasztást népszerűsíti, vagy a termesztésre vonatkozóan információkat közvetít.

Az erre vonatkozó törvényjavaslatot várhatóan a Kereszténydemokrata Néppárt nyújtja majd be a parlamentnek. A kereszténydemokrata politikus leszögezte: az IKSZ határozottan tiltakozik a Kendermag Egyesület cinikus és jogellenes kampánya ellen, amit évről évre folytat a kábítószer népszerűsítése és legalizálása érdekében.

Közölte: azt gondolják, ha Magyarországon a fiataloknak a megfelelő oktatást és munkahelyeket biztosítanak, akkor nagymértékben csökkenthető a kábítószer-fogyasztással összefüggő negatív tendencia is.

A magyar fiataloknak biztos jövőképre, egészséges környezetre, megfelelő oktatásra és munkahelyekre, nem pedig a kábítószer legalizálására van szükségük. A társadalom katasztrofális egészségi helyzetében beláthatatlan következményekhez vezetne a kábítószer-fogyasztás, és -terjesztés legalizálása - fűzte hozzá.

Stágel Bence azt mondta: nincs különbség könnyű- és nehézdrog között, egyértelműen bebizonyították, hogy a skizofrénia kialakulásában a marihuána fogyasztása közvetlen szerepet játszhat Szólt arról is, hogy a kereszténydemokraták drogstratégiája három pilléren nyugszik: a kipróbálók felvilágosításán, arról, hogy milyen mértékben veszélyeztetik egészségüket a kábítószer-fogyasztással.

A drogfüggőket gyógykezelés alá vonnák, s harmadik pillérként a kábítószer-kereskedőket a leghatározottabban büntetnék. "A drogbűnözőket nem legalizálni kell, hanem lecsukni" - fogalmazott a szakpolitikus, hozzátéve: határozott lépéseket várnak ezzel kapcsolatban a bűnüldöző szervektől.

Stágel Bence kérdésre felidézte: korábban tettek feljelentést, hogy a Kendermag Egyesületet tiltsák be, mert tevékenysége jogellenes cselekedetre hív. Megjegyezte: azzal, hogy az SZDSZ nem került a parlamentbe, a probléma lehet, hogy önmagától megoldódik.

Utalt arra, hogy délután négy óra körül még meglehetősen kevesen tartózkodtak a margitszigeti nagyréten felállított kendermagos színpadnál. Szerinte totális érdektelenségbe fullad az ezzel kapcsolatos kampány, mert több a rendezvényt biztosító rendőr, mint a résztvevő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.