Áron alul szerezhette meg az ingatlant
A volt csepeli rendőrkapitányt most szociális-bérlakás ügyben "veszik elő"
Hűtlen kezelés, csalás, közokirat-hamisítás és közérdekű adattal való visszaélés alapos gyanújával szerdán tett feljelentést a Fidesz a XXI. kerületi rendőrségen a volt csepeli rendőrkapitány 3 milliós lakásszerzési ügyében - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
2010.04.08 07:20Magyar NemzetNémeth Szilárd fideszes politikus azt közölte, hogy a feljelentés ismeretlen tettesek ellen szól, de abban megnevezték az önkormányzati tulajdonú szociális bérlakások eladásáért felelős illetékeseket, Tóth Mihály szocialista polgármestert és párttársát, Szenteczky Jánost, a helyi vagyonkezelő, a Csevak Zrt. vezérigazgatóját - olvasható a Magyar Nemzetben.
A rendőrség el is rendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen. A lap szerint a volt rendőrkapitány csaknem 3 millió forintért - a Fidesz szerint áron alul - jutott hozzá egy szociális bérlakáshoz a kerületben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


