A klinika szerint tévedésről van szó
Női csonkítást végeznek egy soproni klinikán egy osztrák politikus szerint
A női nemi szervek tiltott csonkítását is végzik "intim műtét" címén egy soproni szépségklinikán - állította egy osztrák politikusnő egy vasárnap kiadott közleményében. A klinika cáfolta ezt.
2010.02.07 13:10MTIAz intézményben intim műtét elnevezés alatt szeméremajak-kisebbítés mellett "körülmetélést" is kínálnak - írta Petra Bayr, a Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) fejlesztéspolitikai szóvivője, a női csonkítás ellen küzdő osztrák platform alapítója.
A közlemény szerint a "profil" című osztrák hetilap egyik újságírója kiderítette, hogy körülmetélés alatt valójában a külső női nemi szervek egyes afrikai és ázsiai népeknél megszokott csonkítását (például a csikló eltávolítását) értik.
Bayr a héten hivatalos tiltakozó levelet juttatott el az ügyben a bécsi magyar nagykövetséghez. Németh Krisztina főkonzul az MTI érdeklődésére elmondta: az érintett klinika megkeresésükre cáfolta a csonkításról szóló állítást.
A főkonzul asszony szerint elképzelhető, hogy a klinika honlapján szereplő információ német fordításában gyökerező tévedésről van szó.
Tájékoztatása szerint a soproni intézet vezetője elmondta: női páciensek körében igény van a külső nemi szerveken végzett szépészeti beavatkozásra, de ez semmiképpen sem azonos az egyes afrikai kultúrákban elterjedt csonkítással.
A szépészeti műtét jelentheti például a szűzhártya visszavarrását és a csikló bőrén végzett korrekciót, de semmiképp sem a klitorisz egészének eltávolítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06