Debrecen nagyjai, mentében

Képpel: Kósa Lajos, a fess huszár óriásfreskóra kívánkozott

Debrecen közismert alakjai, köztük a város polgármestere és alpolgármestere is huszárruhában látható azon a nagyméretű freskón, amelyet hétfőn lepleztek le az új Hotel Óbester átadásán.

2010.01.25 19:59MTI

A négycsillagos szálloda a világon az első, amely a huszárhagyományok őrzésére vállalkozott - mondta el az MTI-nek a helyszínen Boros József, a szálloda tulajdonosa.

Mindezt nyilvánvalóvá teszi, hogy minden szobában mulatozó vagy szerelmeskedő huszárokat ábrázoló festményt helyeztek el, a folyosókon pedig 43 ország huszárjait bemutató képek díszlenek.

A megnyitón a legnagyobb érdeklődést mégis az a nagyméretű, 11,5x2,3 méteres freskó váltotta ki, amelyen a huszárok között felfedezhetők Debrecen közismert személyiségei.

Az ötlet tőlem származott -
mondta az MTI-nek Boros József - hozzátéve: elsősorban a barátait és a szálloda tervezésében, kivitelezésében szerepet játszó vállalkozókat örökítették meg huszárként.

A festményen barna lovon, huszármentében Kósa Lajos polgármester (j) látható. (fotó: MTI)


Fontos szempontnak nevezte, hogy politikusok nem szerepelnek a freskón.

Annak kapcsán, hogy lovas huszárként a kép középpontjában van Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és álló huszáralakként ábrázolták Pajna Zoltán (Fidesz) alpolgármestert, Boros József kifejtette: őket nem tekinti ilyen formán politikusnak, ők a város választott irányítói, s polgármesteri, illetve alpolgármesteri minőségben kerültek festményre.

A freskó bal szélén a napfelkeltét, a reggelt, a lovak itatását jelenítették meg. A kép középső részén maga a szállodatulajdonos, Boros József látható két gyerekével, Kováts Ákos debreceni főépítésszel, a szálló tervezőjével, Pajna Zoltán alpolgármesterrel, valamint a beruházás műszaki ellenőrével és a vállalkozó jogászával.

Mögöttük, két lovas huszár között - egyikőjük az áramszolgáltató helyi igazgatója - Kósa Lajos mint lovas huszár jelenik meg.

A kép jobb szélén, az ebédfőzést, mulatást, cigányzenekart és az estét ábrázoló sarokban helyi vállalkozókat kártyázó-borozgató huszárként örökített meg a festő, Boros Gyula és családja.

Boros József szállodatulajdonos szerint a freskó jól sikerült, s a Huszártalálkozó Debrecenben 2010 című alkotás méltó emléket állít családjának, barátainak, ismerőseinek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.