"Egyszer majd kérünk egy szívességet"

Meglepő: csalás történhetett a reptér taxipályázatán

Anyagi ellenszolgáltatás fejében információkat juttatott ki és segítette a repülőtér-üzemeltető társaság taxipályázatán a Zóna Service-t - állítja egy a Magyar Nemzet birtokában lévő hatósági dokumentum a decemberben letartóztatott jogi igazgatóról, Rényi-Vámos Krisztináról. Korábban több taxitársaság közölte, hogy sérült a versenysemlegesség a Budapest Airport 2006-os pályázatán.

2010.01.23 10:18Magyar Nemzet

A napilap szombati száma ismerteti, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport (BA) Zrt. jogi igazgatója és Sziebert György jogász, aki utóbb a BKV jogi igazgatójaként vált ismertté, a Magyar Nemzet birtokába került nyomozó hatósági dokumentum szerint 2006 óta "előzetes megállapodás alapján rendszeresen több cégnek, többek közt a Zóna Taxi üzemeltetőjének, a Zóna Service Zrt.-nek anyagi ellenszolgáltatás fejében belső információkat jutattak ki, illetve segítették a céget a kiírt pályázatok megnyerésében".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.