Előnyös partnerség, oroszbarátok a jobbszélen

Oroszok a spájzban avagy ki pénzeli a szélsőjobbot?

Sajtóhírek szerint egyes európai szélsőjobboldali pártok működését - legalábbis részben - Oroszország finanszírozza.

_{2009.12.01 12:23Political Capital}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

Ezt a gyanút jellegéből fakadóan nem lehet egyértelműen bizonyítani, de az tény, hogy egyes kelet-európai országok szélsőjobboldali pártjai eminens támogatói az orosz érdekeknek és csodálói az orosz politikai-gazdasági modellnek. A posztszocialista országok több szélsőjobboldali pártja is mintaértékűnek tartja az autoriter putyini politikai berendezkedést, miközben az Oroszország felé történő nyitást és ezzel párhuzamosan az euroatlanti térségről való leválás politikáját szorgalmazza.

A szélsőjobboldali pártok támogatottsága ráadásul felfelé ívelő tendenciát mutatott az elmúlt években Kelet-Európában. Oroszország szempontjából tehát előnyős lehet a szélsőjobboldallal kialakított partnerség az egyes országok belpolitikájának befolyásolására – igaz, csak addig, amíg esetleg befolyásosabb szövetségesekre nem talál a pártpolitikai palettán.

Változó viszony Oroszországhoz. Arccal Kelet felé

A rendszerváltó kelet-európai országok többségében sokáig Oroszország töltötte be a legfőbb külső ellenség szerepét, hiszen a kommunista Szovjetunió évtizedekig megszállta és elnyomta a térség nemzeteit. Az elmúlt években azonban az ellenségkép megváltozott, legerőteljesebben pedig éppen egyes antikommunista és ultranacionalista retorikát folytató politikai szereplők esetében. Ma a kelet-európai szélsőjobboldali pártok egy része – sok hasonlóságot mutatva a szélsőbaloldallal – a kapitalizmust, a globalizációt, és ebből következően az Amerikai Egyesült Államokat, valamint az Európai Uniót tekinti a legfőbb ellenségnek.

Ugyanakkor az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján ezek a pártok külpolitikai irányvonalukat tekintve egyre közelebb kerülnek a Nyugattal rivalizáló orosz vezetéshez. A kelet-európai szélsőjobboldal oroszbarátsága annak ellenére is erősödik, hogy Putyin vezetése alatt a birodalmi nosztalgia felerősödésével párhuzamosan a kommunista rendszer pozitív „újraértelmezése” is megindult Oroszországban, ami pedig magától értetődően nincs összhangban a kelet-európai államok érdekeivel.

A vonzerő titka

A sajtóban legelterjedtebb magyarázat szerint mindennek az az oka, hogy Oroszország anyagi támogatást nyújt az egyes európai szélsőjobboldali pártok1 számára, ám egyelőre a nyilvánosság elé nem került olyan bizonyíték, amely egyértelműesében azonbn igazolná ezt a gyanút. A szélsőjobboldal egy részének Oroszországhoz való kötődéan nem is az esetleges pénzügyi támogatás a legfontosabb elem.

Ennél meghatározóbb és tartósabb kapcsolatot teremt a szóban forgó szélsőjobboldali pártok ideológiai és politikai vonzódása Oroszországhoz. A sok vonásban autoriter, tekintélyelvű és nacionalista jegyeket mutató orosz politikai berendezkedés, a lakosság túlnyomó többsége által támogatott erőskezű vezető, a nagyhatalmi retorika, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorítása, a stratégiai szektorok feletti állami kontroll, a piaci mechanizmusokat felülíró "nemzeti érdekre" való permanens hivatkozás, a nagytőkét kordában tartó irányított gazdaság mind politikai, mind gazdasági értelemben követendő mintát nyújt a szélsőjobboldal számára.

Párhuzamos mozgások

Az elmúlt években az orosz vezetés és egyes kelet-európai szélsőjobboldali pártok között jól láthatóan egyfajta együttmozgás alakult ki a nemzetközi politikai színtéren, még olyan látványos nemzetközi konfliktusokban is, amelyekben az orosz vezetés aktív szereplőként lépett fel. Az orosz-grúz konfliktus idején például a kelet-európai szélsőjobboldali pártok többsége támogatta az orosz beavatkozást, hangsúlyozottan Szakasvili grúz elnök határozott Amerika-barát politikájának ellenében.

A szélsőjobboldal olvasatában tehát Oroszország közvetetten a legfőbb ellenségnek számító Amerikai Egyesült Államokkal szemben mutatott erőt és aratott győzelmet. Hasonlóan állnak hozzá a régió egyes jobbszélen elhelyezkedő pártjai az orosz energiapolitikai aktivitáshoz: legtöbbjük az uniós és az orosz gázvezeték-tervek közül nyíltan az utóbbit támogatja, sokkal inkább bízva a nyíltan geopolitikai célokat kiszolgáló orosz energiaipari nagyvállalatokban, mint az Európai Unióban és az európai cégekben.

Nemzeti autonómia vagy új függőség?

Mindennek általános politikai keretét tehát a szélsőjobboldal nyugatellenessége adja. Ezek a nemzeti önállóságot hangosan hirdető pártok paradox módon a keleti nagyhatalomhoz való gazdasági és politikai közeledéssel kívánják hatásosan megjeleníteni az euroatlanti politikai és gazdasági közösségtől való elszakadás szándékát. Ez a törekvés pedig nyilvánvalóan nincs ellenére a befolyását kiterjeszteni igyekvő, az egykori szovjet blokk országait destabilizálni szándékozó Oroszországnak.

A kelet-európai térség szempontjából azonban ez éppen nem az önállóság, hanem a függőség és instabilitás veszélyének növekedését jelenti – messze nem csak az energiaszektor területén. Kérdés viszont Oroszország céljai szempontjából is, hogy nem kontraproduktív-e ha „szövetségesei” főképp a szélsőjobboldal pártjaiból rekrutálódnak Európában.

Magyarország példája mutatja, mennyivel mozdítja előrébb a Déli Áramlat építésének és a Nabucco blokkolásának ügyét politikailag, ha ezt éppen egy antidemokratikus és rasszista, a Nyugat által teljességgel szalonképtelennek ítélt párt tűzi a zászlajára.

Magyarország

Az oroszbarát politika aligha nevezhető népszerűnek Magyarországon, az egyébként populista Jobbik programjában, és politikusainak megnyilvánulásaiban mégis egyértelműen tetten érhető. Ennek első látványos jele a grúz-orosz határvita idején volt látható, amikor a Jobbik politikusai az orosz fél mellett foglaltak állást, a Jobbik-közeli sajtótermékek pedig – rövid ideig tartó tanácstalanság után – Grúziát bírálták.

Meglepő módon a korábban a Fidesz feltétlen és kritikátlan támogatójának tekintett két médium, a Magyar Nemzet napilap és a Demokrata hetilap is látványosan bírálni kezdte a Fidesz szerintük túlzottan atlantista politikáját, „Amerika-szervilizmusát”. A Jobbik közeledése Oroszországhoz ezt követően egyre egyértelműbbé vált. Vona Gábor legalább két alkalommal is járt Moszkvában.

A párt gazdaságpolitikai terveinek egyik alapvetése, hogy Magyarországnak nyitnia kell a keleti piacok felé, és az Európai Unió helyett inkább Oroszországban, Kínában vagy akár Iránban kell értékesíteni a magyar termékeket. Hasonlóan egyértelmű a párt álláspontja energiapolitikai kérdésekben. Bár a Jobbik szerint is fontos kérdés az energiafüggetlenség növelése, melyet a vélhetően szintén orosz részvétellel történő paksi atomerőmű bővítésével érnének el1, a két vezeték közül csupán a Déli Áramlat gázellátását tartják megoldottnak, így a párt szerint Magyarországnak az orosz projekt mellett kell elköteleznie magát.

Ebben a kérdésben Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője többször is megszólalt az Európai Parlamentben, a Déli-áramlat mellett foglalva állást. A képviselő szerint Oroszországot az uniónak sokkal inkább a partnereként kellene kezelnie, mint eddig, és nem a feltételeket diktálni számára. A közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosság többsége inkább a Nabucco megépítése mellett foglal állást.

Az alapértelmezett Nyugat-orientált külpolitika tükrében a rendszerváltás óta az "oroszbarátság" ráadásul könnyen támadható álláspont. Így az orosz-elköteleződés ebben a kérdésben egyáltalán nem illik a Jobbik populista politizálásába.

A Jobbik markáns energiapolitikai álláspontjával meglehetősen egyedül maradt a hazai politikában: a Fidesz elkötelezte magát az uniós vezeték mellett, hasonlóan nyilatkozott az MDF és az SZDSZ is, és bár a Gyurcsány-kormány elkötelezettsége közel sem volt egyértelmű, a Bajnai-kormány már jóval határozottabban állt ki elődjénél a Nabucco ügyéért.

Ezt a képet legfeljebb Orbán Viktor legutóbbi oroszországi látogatása árnyalja, a Fidesz elnöke ugyanis ezt követően - élesen ellentmondva saját korábbi nyilatkozatainak - a Magyar Televíziónak adott interjújában kijelentette: "az oroszok segíteni fognak az energiafüggetlenség elérésében", ezzel utalva arra, hogy a nukleáris kapacitásbővítésben az orosz szakemberek és vállalatok komoly szerepet kaphatnak a jövőben. Ezen nyilatkozat után nem kizárható, hogy a Fidesz álláspontja a Nabucco kontra Déli Áramlat vitában is árnyaltabbá válik.

A szélsőjobboldali nyilvánosságban, de magában a Jobbik politizálásában korábban korántsem övezte egyértelmű támogatás a moszkvai törekvéseket. Az éppen grúz területen áthaladó - sokak által a háború egyik okaként emlegetett - Nabucco-gázvezetéket övező viták kapcsán Oroszországot például erőszakos birodalomépítéssel, a kormányt pedig szervilis oroszbarátsággal, a szuverenitás részleges feladásával vádolták a magyar szélsőjobboldalon. Még látványosabb volt a sok szempontból anakronisztikus antikommunizmusra épülő oroszellenes retorika a két évvel ezelőtti, orosz-észt viszonyt feszültté tevő tallinni zavargásoknál: a zavargókat "kommunista csőcseléknek" kiáltották ki, és sürgették a Szabadság téri szovjet emlékmű mielőbbi eltávolítását is, tekintet nélkül ennek a magyar-orosz kapcsolatokat érintő hatásától.

Vona Gábor (Magyar Nemzet, 2009. január 3.) Európa politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni […] Ha a Jobbiknak beleszólása lesz a magyar külpolitika irányításába, akkor az orosz– magyar kapcsolatok komoly átalakítását szorgalmazzuk majd. Azt tapasztaltam egyébként, hogy az orosz emberek értik a magyarok problémáit, és én is sokkal inkább átlátom egy orosz vagy német ember gondolkodását, mint egy angolét vagy franciáét.

Vona Gábor (Heti Válasz, 2009. január 12.) Oroszországnak, mint minden nagyhatalomnak, vannak hibái, de mivel nekünk a magyar nemzeti érdek a legfontosabb, kötelességünk jó viszonyt kialakítani e fontos piaccal.

Vona Gábor (Heti Válasz, 2009. szeptember 11.) Véget ért az a világ, amikor az Egyesült Államok mindent eldönthetett; a nemzetközi szintéren újra ott van az orosz medve, az egyre erősebb Kína, India. (...) Iránnal, az arab világgal az USA nem tud mit kezdeni. Dél-Amerika önmagára talált. Tehát többszereplőssé vált a világ. (...) Magyarországnak nem az az érdeke, hogy valamely csoporthoz láncolja magát, ügyes diplomáciával viszont sok mindent el lehet érni. Számunkra ezért is fontos a keleti kapcsolat.

Balzcó Zoltán (Európai Parlament, 2009. szeptember 18.) A Nabucco gázvezeték ugyanolyan bizonytalan lesz Törökország miatt, mint a most működő orosz vezetékek Ukrajna miatt. A szél- és napenergiát pedig nem látom reális alternatívának a kontinens energiaellátása szempontjából.

A Jobbik európai parlamenti választási programja
A gázellátás diverzifikációját szempontnak tekintve is látnunk kell, hogy az a vezeték, amelyiknek felépítésére reális esély van, elkerüli Ukrajnát, és van honnan gázt beletölteni és továbbítani: a Déli Áramlat. Ezt a szempontot a magyar külpolitikának is figyelembe kell vennie. Jelenleg az orosz kereskedelmünkben 3 milliárd dolláros hiányunk van, és ez a hiány az energiaárak emelkedése esetén tovább fog növekedni. El kell érni, hogy az energiaimportot magyar termékekkel és ne a nemzetközi pénzpiacon felvett hitelekkel fedezzük. A mindenkori magyar kormánynak külpolitikája meghatározásakor erre is tekintettel kell lennie. Egyúttal erőteljesebb és eredményesebb gazdasági kapcsolatot kell létesíteni a rokonnépek államaival (pl. a nyersanyagban bővelkedő Kazahsztán), illetve olyan dél-amerikai és ázsiai államokkal, amelyek nem kívánnak betagozódni a globális világrendbe (Pl. Irán, Malajzia, Ecuador, Venezuela stb.).

A változást ebből a szempontból egyértelműen a Jobbik 2007 utáni látványos megerősödése eredményezte. A párt stratégiájának fontos részévé emelte a keleti kapcsolatok erősítését, miközben hatékonyan szervezte maga alá szélsőjobboldal egyre szélesebb alternatív nyilvánosságát, így álláspontja – az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében is – az egész szélsőjobboldalon meghatározóvá vált.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter