Bajnai az "utolsó dzsóker" a Handelsblatt szerint
A Fidesz már nyugodtan elkezdheti összeállítani a kormánylistáját
Az ország egy olyan "hatalmas jobbratolódás" előtt áll, amelyhez hasonlóra Európában régóta nem került sor - vélekedett a Handelsblatt német üzleti és politikai napilap.
2009.09.23 11:25MTIA magyar belpolitikai helyzettel foglalkozott szerdán a Handelsblatt, a német üzleti és politikai napilap. Tudósítója, Stefan Menzel a címben kiemelte, hogy a jobboldali pártok a választásokon egyértelmű győzelem előtt állnak, majd megállapította, hogy a gazdaság nehéz helyzete a jövőbeni kormány számára csak csekély mozgásteret biztosít.
Menzel ismertette a Szonda Ipsos közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérését, amely szerint, ha Magyarországon most vasárnap választanának, a Fidesz a szavazatok 60 százalékához jutna, az országot hosszú ideje kormányzó MSZP ezzel szemben a voksok mindössze 23 százalékára számíthatna. Mindennek kapcsán megállapította: manapság ritkán sikerül egy pártnak, hogy egy parlamenti választáson a szavazatok 60 százalékát szerezhesse meg. Orbán Viktor már ma teljes lelki nyugalommal állíthatja össze kormánylistáját.
A szocialistákkal való elégedetlenség olyan mély gyökeret eresztett, hogy a közvélemény-kutatási adatokban a választások időpontjáig nem sok változás történik majd. Az ország egy olyan "hatalmas jobbratolódás" előtt áll, amelyhez hasonlóra Európában régóta nem került sor - vélekedett a Handelsblatt. A Fidesztől jobbra ott van még az új párt, a Jobbik, amely szélsőséges és nacionalista szólamaival a parlamentbe való bejutással számolhat.
Bukás előtt állnak ugyanakkor a liberális polgári pártok, amelyek jövő tavasszal meglehetős bizonyossággal nem érik el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A tudósító szerint a lakosság rendkívüli elégedetlensége az ország súlyos gazdasági helyzetével függ össze. A lap ennek kapcsán utalt arra, hogy tavaly ősszel csak a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió 20 milliárd eurós segélycsomagja mentette meg az országot az összeomlástól. "És a legtöbb állampolgár saját bőrén érzi, hogy a gazdaság ebben az évben mintegy 6 százalékkal zsugorodik" - tette hozzá.
Stefan Menzel emlékeztetett, hogy a Bajnai-kormány drasztikus takarékossági programmal igyekszik úrrá lenni a válságon. Bajnai - mint írta - közel áll a szocialistákhoz, szakértői kormányát a parlamentben az MSZP és a liberálisok támogatják. Ennek magyarázata az, hogy ő az "utolsó dzsóker" mindkét párt számára. Ezért legalább még jövő tavaszig bizonyos befolyásuk van a kormány politikájára, a választások után azonban fenyegeti őket, hogy "politikailag jelentéktelenné válnak" - írta a Handelsblatt.
Az újság szerint Bajnait elismeri a külföld az elmúlt hónapokban elértekért. Kormányának sikerült bizonyos gazdasági stabilitást teremtenie, Magyarországnak egy kicsit jobban megy, és valószínűleg nem fogja felhasználni teljes mértékben a Nemzetközi Valutaalaptól kapott pénzt sem. A szigorú takarékoskodás a jelszó a jövő évre is - mutatott rá a Handelsblatt, utalva arra, hogy a miniszterelnök mindenekelőtt beruházni akar, a fogyasztást célzó kiadások terén viszont továbbra is nagy a visszafogottság.
Ennek kapcsán már elhangzottak az első figyelmeztetések arra vonatkozóan, hogy a kormány élén álló gazdasági szakember túlzott takarékoskodást folytathat. A lap idézte a londoni Barclays Capital Kelet-Európa-szakértőjét, Christian Kellert, aki szerint a kormány takarékosság irányvonala fékezi a gazdasági talpra állást. A lap szerint az "átmeneti" miniszterelnöknek számító Bajnai takarékossági politikáját saját országában nem övezi elismerés. Végül is a kormányfőt a szocialisták közé sorolják, és ezért népszerűségi mutatói viszonylag rosszak.
A legújabb budapesti híresztelések szerint belátható időn belül ő lehet Magyarország új uniós biztosa Brüsszelben - írta a tudósító, megállapítva: Bajnai napjai a miniszterelnöki tisztségben mindenesetre meg vannak számlálva, és az országnak legkésőbb jövő tavasszal Orbán Viktor személyében új miniszterelnöke lesz. A lakosságnak azonban már most arra kellene berendezkednie, hogy a jövőbeni konzervatív Fidesz-kormánynak sem lesz mit ajándékoznia.
Az újság egy másik írásában mindezzel kapcsolatban idézte Richter Sándort, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet közgazdászát, aki szerint Magyarország 2011 előtt nem tér vissza a növekedési pályára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06