Szabadság Kör a Kossuth téri kordon lebontásáért

Az emberi és szabadságjogok súlyos sérelme, hogy ismét áll a kordon

A Szabadság Kör tiltakozik a Parlament épülete elé újból felállított kordon miatt - mondta Balog Zoltán fideszes országgyűlési képviselő hétfőn Budapesten a Kossuth téren, újságírók előtt.

2008.02.11 16:34MTI

Az emberi és szabadságjogok súlyos sérelme, hogy újból teljesen törvénytelenül áll a kordon - fogalmazott a Szabadság Kör tagjaként Balog Zoltán. Mint kiemelte, a szervezet nevetségesnek tartja, hogy a kormánypárti képviselők "így próbálják megvédeni azokat a döntéseiket, melyeket érvekkel nem voltak képesek megtenni".

Hegedűs Zsuzsa szociológus szerint sem kellene lezárni az egész teret az állampolgárok elől. Úgy néz ki, hogy a képviselők vannak a ketrecben és magukat kerítik be, nem pedig az embereket tiltják ki - jelentette ki. A szociológus közölte: őszintén sajnálja azokat az embereket, akiknek a kertjébe a múlt héten Molotov-koktélokat dobtak. Azért is sajnálom őket, mert a kormány őket használja fel ürügyül valami olyasmire, ami ma már egyszerűen nevetséges - fogalmazott. (Ismeretlenek több szocialista képviselő házára dobtak Molotov-koktélt péntekre virradóra, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény miatt indított nyomozást.)

"Március 9-én nagyon sokan menjünk el szavazni, ez a legjobb módja annak, hogy ennek a majomparádénak vége legyen" - jelentette ki a szociológus.

Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő közölte: a Szabadság Kör azért alakult, hogy a "Magyarországon súlyos veszélyben lévő szabadságjogoknak a sérelmével szemben tiltakozzon". Hangsúlyozta: már nem először fordul elő, hogy a polgárok gyülekezési jogát az Alkotmánnyal és a magyar törvényekkel ellentétesen korlátozzák, hiszen - mint fogalmazott - nincsen jogi alapja annak, ami a Kossuth téren történik.

A Kossuth téri kordon szimbóluma lett az országban történő szabadságjogok sérelmének - jelentette ki az EP-képviselő. "Ezt a kordont bontsák le, ennek semmiféle jogi alapja nincsen!" - tette hozzá.

Gulyás Gergely jogász arról beszélt, hogy a Szabadság Kör szerint a kordon, ami a teljes Kossuth teret lezárja, és ezáltal a gyülekezés alkotmányos alapjogát lehetetlenné teszi, semmiféleképpen nem tekinthető sem arányosnak, sem szükségesnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.