Idén 300, jövőre 800 milliárdot spórolhatunk meg?
Ódzkodik a PDSZ, az MDF örül! Kiszivárgott a megszorításoktól súlyos terv - eredeti dokumentum itt!
Megszűntetnék 2010-től a közszférában a 13. havi fizetést, felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre emelését, nem fizetnék ki idén a 13. havi nyugdíj második felét, 2 évre befagyasztanák a családi pótlékot a jelenlegi szinten egy átmeneti időszak után, idén július elsejétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, köztük a szocpolt, valamint már ettől az évtől csökkentenék a gáz- és távhőár-kompenzációt.
2009.04.02 19:23hirado.hu/MTIA dokumentum csütörtökön délelőtt került a hirado.hu birtokába. Bajnai Gordon egyik feltétele az a kormányfői jelölés elfogadásához, hogy a nyilatkozatot a két frakció többsége aláírja, és tartsa magát ahhoz.
A Független Hírügynökség úgy tudja: Bajnai Gordon nem megy el a az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusára, ha a többség szombatig nem szignózza a nyilatkozatot. A dokumentum jogi szempontból nem kötelező érvényű, politikai jelentősége van.
Ha kiváncsi az eredeti dokumentumra katt ide, ide és ide!
A dokumentumban pontokba szedve felsorolják, melyek azok az intézkedések az állami szférában, a nyugdíjrendszerben és a szociális rendszerben, amelyekről még a parlament tavaszi ülésszakában, gyors társadalmi egyeztetés után dönteni kell az első félévben.
A közszférában 2 évre befagyasztanák a fizetéseket, valamint felülvizsgálnák az idei második félévre tervezett kereset-kiegészítéseket. 2010-től a tervek szerint megszüntetnék a közszférában a 13. havi fizetést, ehelyett "általános ösztönző kiegészítést" vezetnének be, amelyet a hiánycél teljesüléséhez és a GDP elvárt növekedéséhez kötnének. Csökkentenék az önkormányzati támogatásokat a hatékonyság növelésével párhuzamosan, de részletek erről nincsenek a nyilatkozatban.
Felgyorsítanák a nyugdíjkorhatár 65 évre történő emelését a lehető legkorábbi időponttól, évente fél évvel nőne a korhatár. A 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót 2010. január 1-re ütemeznék át, és idén már nem fizetnék ki a 13. havi nyugdíj második felét. 2010-től megszüntetnék a 13. havi nyugdíjt, helyette nyugdíj-pótlék lenne, amelynek kifizetését a hiánycél teljesüléséhez és a GDP növekedéséhez kötnék. Változna a nyugdíj-indexálás is: a járandóság reálértékét megőriznék, ezen felül viszont szintén az államháztartási hiányt és a GDP-t vennék figyelembe az esetleges korrekciónál.
A szociális rendszerben 60 százalékra csökkentenék a táppénz általános mértékét, a családi pótlékot 2 évre befagyasztanák a jelenlegi szinten, 23-ról 20 évre csökkentenék a családi pótlék jogosultsági korhatárát. 2009. július 1-jétől felfüggesztenék a lakástámogatásokat, így a szociálpolitikai kedvezményt és az állami kamattámogatást. A gáz- és távhőár-kompenzáció mértékét már idén csökkentenék, 2010-től pedig fokozatosan megszüntetnék, de az energiahatékonysági támogatásokat fenntartanák.
Szerepel még a tervek között a közösségi közlekedéshez kapcsolódó támogatások csökkentése, a közmédia támogatásának mérséklése, valamint az agráriumnak juttatott, az uniós forrásokat kiegészítő hazai társtámogatások csökkentése.
Kapcsolódó írások:
- A Bajnai csomag nagyon fog fájni! Íme!
- Ha az MSZP nem áll Bajnai mögé, az SZDSZ a parlament feloszlatását támogatja
- Bajnait tűntetők "üdvözlik" majd első munkanapján?
- Molnár: Bajnai nem kért fel miniszternek
- Bővült a lista: a Bajnai csomag ellen is sztrájkol a VDSZSZ
- Bajnai Gordon csak megválasztása után nyilatkozik kormányának tagjairól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06