Botrány
Snowden szerint árulkodó a magyar kormány válasza a kémbotrányról
Magyar újságírókat, politikusokat és üzletembereket is célba vettek azzal az izraeli kémprogrammal, amivel az okostelefonokat lehet megfigyelni, lehallgatni.
2021.07.20 07:33ma.huA Guardian is foglalkozott a témával, miszerint magyar újságírókat, politikusokat és üzletembereket is célba vettek azzal az izraeli kémprogrammal, amivel az okostelefonokat lehet megfigyelni, lehallgatni.
A Direkt36 Telexen megjelenő cikkét Edward Snowden volt hírszerző is kommentálta. Snowden az év sztorijának nevezte a botrányt.
"Magyarország a legárulkodóbb választ adta a Pegasus-botrány kapcsán feltett kérdésekre. Én is mindig úgy vagyok vele, hogy ha nem tudok arról, hogy tettem-e valamit, vagy sem, akkor rögtön azt akarom tudni, hogy külföldi kémek szóltak-e róla annak, aki engem kérdez a dologról" - írta Snowden a Twitter-bejegyzésében a Guardian összefoglalója után.
Az egyelőre nem derült ki, hogy ki vetette be a kémszoftvert. A NSO "határozottan állítja, hogy ők csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el a szolgáltatásukat, és számos információ mutatja azt, hogy Magyarországon az után jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozók voltak az izraeli és a magyar kormány között." Mindeközben a kormány azt közölte, hogy "nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről", és hozzátették, hogy Magyaroszág "jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06