Botrány

Snowden szerint árulkodó a magyar kormány válasza a kémbotrányról

Magyar újságírókat, politikusokat és üzletembereket is célba vettek azzal az izraeli kémprogrammal, amivel az okostelefonokat lehet megfigyelni, lehallgatni.

2021.07.20 07:33ma.hu

A Guardian is foglalkozott a témával, miszerint magyar újságírókat, politikusokat és üzletembereket is célba vettek azzal az izraeli kémprogrammal, amivel az okostelefonokat lehet megfigyelni, lehallgatni.

A Direkt36 Telexen megjelenő cikkét Edward Snowden volt hírszerző is kommentálta. Snowden az év sztorijának nevezte a botrányt.

"Magyarország a legárulkodóbb választ adta a Pegasus-botrány kapcsán feltett kérdésekre. Én is mindig úgy vagyok vele, hogy ha nem tudok arról, hogy tettem-e valamit, vagy sem, akkor rögtön azt akarom tudni, hogy külföldi kémek szóltak-e róla annak, aki engem kérdez a dologról" - írta Snowden a Twitter-bejegyzésében a Guardian összefoglalója után.

Az egyelőre nem derült ki, hogy ki vetette be a kémszoftvert. A NSO "határozottan állítja, hogy ők csak kormányoknak és állami szervezeteknek adják el a szolgáltatásukat, és számos információ mutatja azt, hogy Magyarországon az után jelent meg a kémszoftver, hogy 2017-ben és 2018-ban magas szintű találkozók voltak az izraeli és a magyar kormány között." Mindeközben a kormány azt közölte, hogy "nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről", és hozzátették, hogy Magyaroszág "jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.