Koronavírus

Takarékossági intézkedéseket jelentett be Karácsony Gergely

Összevonnak öt fővárosi céget, csökkentik a közgyűlési bizottságok számát, és Dorosz Dávid lemondása után nem töltik be a posztját, így négy főpolgármester-helyettes lesz.

2020.11.20 18:11MTI

Takarékossági intézkedéseket jelentett be a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán: összevonnak több városüzemeltetési fővárosi céget, csökkentik a közgyűlési bizottságok számát, és Dorosz Dávid lemondása után nem töltik be a posztját, így négy főpolgármester-helyettes lesz.

Karácsony Gergely tudatta: a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a Főkétüsz, az FKF és Főtáv, valamint a Budapesti Városüzemeltetési Holding közös közműcéggé olvad össze. Az új cég vezérigazgatója január elsejétől Mártha Imre lesz.

Közölte azt is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának Walter Katalint nevezi ki január elsejével.

Karácsony Gergely a közösségi oldalra feltöltött videójában arról beszélt, hogy a mostani válság egyszerre jelenti a koronavírus-járvány okozta egészségügyi problémákat, azt az óriási gazdasági visszaesést, amit a járvány miatt kell elszenvednie a budapesti és a magyar gazdaságnak, és "sajnos egyszerre jelenti azt a sarcpolitikát, amelyet a kormány folytat Budapesttel szemben".

"Nekünk, felelős budapesti városvezetőknek az a dolgunk, hogy amennyire csak lehet, megvédjük a városunkat ettől a válságtól" - jelentette ki a főpolgármester, aki szerint a Fidesznek van egy kész forgatókönyve arra, hogy mi történjen Budapesten. Ez a forgatókönyv egyszerű: úgy néz ki, hogy először elveszik a város pénzét, utána kikényszerítik, hogy a városvezetés megszorításokat jelentsen be, majd a megszorításokat kritizálják - fogalmazott.

Karácsony Gergely hangsúlyozta: nem hajlandóak a Fidesz "kottájából játszani". Úgy védjük meg a városunkat, hogy nem lesznek megszorítások, mert a megszorítások mindig újabb megszorításokat eredményeznek és csak mélyítik a válságot - tette hozzá.

A főpolgármester elmondta: elhatározták, hogy magukon spórolnak. "Nem megszorítunk, hanem valóban megtakarítunk. Nem a város kétkezi dolgozóin spórolunk, hanem igazgatói pozíciókat, felügyelő bizottságokat, kifizetőhelyeket fogunk megszüntetni" - fogalmazott.

Azt mondta, Budapest vezetése saját magán kezdi el a spórolást, és megdöntenek olyan politikai tabukat, amelyeket harminc éve senki nem mert megdönteni.

A városvédelmi, takarékoskodási csomag egyik első lépése az, hogy jövő évtől megszüntetik a 200 millió forintos főpolgármesteri keretet - közölte Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy a keret felét az idén már megspórolták, a jövő évben pedig meg is szüntetik.

Ismertette, a program második eleme az, hogy harmadával csökkentik a politikai vezetés költségeit a fővárosban. Dorosz Dávid lemondása után nem fognak ötödik főpolgármester-helyettest megválasztani, csökkentik a frakciók költségvetését, és nyolcról ötre csökkentik az önkormányzati bizottságok számát.

A takarékoskodási csomag része az, hogy megszüntetnek két fővárosi intézményt, amelyre úgy gondolják, hogy ebben a formában nincs szükség. Megszüntetik a MOZAIK nevű háttérintézményüket, amelynek feladatait más önkormányzati intézmények veszik át. A fővárosi piacokat üzemeltető CSAPI elnevezésű intézmény egy másik száz százalékban önkormányzati cégbe olvad be. A változás nem érinti sem az árusokat, sem a fogyasztókat a fővárosi piacokon - mondta Karácsony Gergely.

Kiemelte: városvédelmi programjuk legnagyobb és talán legfontosabb lépése az, hogy öt fővárosi városüzemeltetéssel foglalkozó céget összevonnak. Ahogy az elmúlt évtizedekben Bécsben vagy Berlinben történt, úgy Budapesten is a városüzemeltetéssel foglalkozó legtöbb céget egy cégbe vonják össze. Ez az úgynevezett Stadtwerke modellje, ami nagyon jól működik számos európai nagyvárosban - mondta Karácsony Gergely.

Kitért arra, a főváros vezetése 2023-ra tervezte ezt a lépést, de a válságban úgy tudják most megvédeni a várost, hogy előre menekülnek. Ennek az összevonásnak a keretében 21 felügyelő bizottsági hely fog megszűnni. Továbbá lehet, hogy nem lesz ilyen sok igazgatóra és vezetőre sem szükség, és kevesebb lesz a szolgálati autó is - mondta Karácsony Gergely, hangsúlyozva: a cégek összevonása "természetesen nem érinti az ott dolgozó, érdemi szakmai munkát végző munkatársak munkahelyének a biztonságát. Nem lesz kevesebb kukás, kertész, vagy fűtésszerelő".

A főpolgármester azt mondta, nemcsak az indokolatlan vezetői pozíciók megszüntetése, hanem az átláthatóbb, egységesebb és kiszámíthatóbb beszerzések révén is azt gondolják, hogy milliárdokat fog spórolni a város ezzel az átszervezéssel.

A szervezeti átalakulás programját, a sok párhuzamosság kiszűrését, a felesleges vezetői pozíciók megszüntetését, egy racionálisabb és átláthatóbb gazdálkodás menetrendjét Walter Katalin, a városüzemeltetési holding vezérigazgatója dolgozta ki - közölte.

Karácsony Gergely azt mondta, az átalakításoktól azt remélik, hogy meg tudják menteni a budapesti közszolgáltatásokat.

A főváros "pokoli nehéz helyzetben van. Mi igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a város polgárai megkapják azokat a közszolgáltatásokat, amelyeket megérdemelnek" - fogalmazott a főpolgármester.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.