Koronavírus
Őszi nagytakarítás, fertőtlenítés a debreceni Szoboszlói úti iskolában
Valamennyi tantermet, közösségi helyiséget, vizesblokkot, szertárt fertőtlenítik.
2020.10.29 12:59MTIA járványügyi helyzetre tekintettel az őszi iskolai szünetben szokásos nagytakarítás mellett idén egészségügyi fertőtlenítést is végeznek a debreceni Szoboszlói úti általános iskolában - jelezte az intézmény vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón a helyszínen.
Pakurár Miklósné elmondta: a járványhelyzet miatt már a szeptemberi iskolakezdésre részletes takarítási és fertőtlenítési tervet dolgoztak ki, amelyet tervszerűen hajtanak végre.
A hétfőn kezdődött őszi nagytakarítás mellett valamennyi tantermet, közösségi helyiséget, vizesblokkot, szertárt fertőtlenítik. A munka kilencven százalékát már elvégezték, és az iskolakezdésre a teljes iskola általános fertőtlenítésével végeznek - tette hozzá.
Pakurár Miklósné példaszerűnek nevezte a járványügyi együttműködést a szülők, a diákok és a dolgozók között. Megítélése szerint ennek is köszönhető, hogy eddig nem volt fertőzött az iskolában, és senkinek nem kellett karanténba menni a 434 tanulót oktató, 53 dolgozót foglalkoztató intézményben.
Az MTI érdeklődésére hozzátette: a szülők maszkot, sőt pótmaszkot is adnak a gyerekeknek, akik a közösségi helyiségekben, ahol nem tudják tartanai a megfelelő távolságot, fegyelmezetten viselik is.
Az osztálytermekben sem a gyerekek, sem a pedagógus nem viselnek maszkot, de aki úgy érzi biztonságban magát, felveheti. Az első osztályosoknál viszont, ha a tanár a katedráról a padsorok közé megy szemléltetni a tananyagot, minden esetben felveszi a szájmaszkot - ismertette a védekezés helyi rendjét Pakurár Miklósné.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06