Koronavírus
Felelős magatartásra figyelmeztet az Emmi a betegbiztonság világnapja alkalmából
Továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy szigorúan tartsák be az óvintézkedéseket.
2020.09.17 12:06MTIA felelős magatartásra hívja fel a figyelmet a koronavírus terjedésének megakadályozásáért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a betegbiztonság világnapja alkalmából.
A minisztérium csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kormány a járvány kezdete óta biztosítja a védekezéshez szükséges forrásokat, és irányítja az ahhoz szükséges intézkedéseket. Az Emmi is kezdetektől arra törekedett, hogy a magyar lakosságot minél nagyobb biztonságban és jobb egészségi állapotban tudja, így lett a járvány első hullámában Magyarország egész Európában az egyik legbiztonságosabb ország - írták.
Hozzátették: az európai országok több mint felében nem működik Magyarországhoz hasonló járványügyi megfigyelő rendszer, és csak néhány országban kell kötelezően jelenteni az ilyen jellegű fertőzéseket.
A járvány miatt az egészségügyi ellátás a legnagyobb betegbiztonsági válságát éli világszerte, a betegbiztonság növelésének fontos része az egészségügy felkészítése, valamint az állampolgárok tudatos, felelős magatartása, az óvintézkedések betartása - emelték ki.
Az Emmi továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy szigorúan tartsa be az óvintézkedéseket, az emberek használjanak maszkot az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, színházakban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban.
A közösségi terjedés megfékezéséért továbbra is kerülni kell azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartani kell a szociális távolságot, gyakran és alaposan kell kezet mosni. A külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt elrendelt hatósági házi karantént szigorúan be kell tartani. Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, maradjon otthon, és telefonon értesítse háziorvosát! "Vigyázzunk közösen az idősekre és a krónikus betegekre." Az egészségügyben pedig kiemelten fontos az egyéni védőfelszerelések megfelelő használata, és az infekciókontroll szabályainak szigorú betartása - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06