Durva

Több mint egymillós villanyszámlát kapott egy dunakeszi nő

Egy 50 négyzetméteres lakás villanyórája mért óriási fogyasztást.

2020.09.15 08:10ma.hu

Több mint egymillió forintos villanyszámlát kapott egy Dunakeszin élő nő - írja a Blikk. A hölgy egy 50 négyzetméteres lakásban él, így igencsak meglepődött, amikor meglátta a csekket, amit kapott.

A Szilvia keresztnevű nő kálváriája a lap szerint akkor kezdődött, amikor nem fizetett be egy korábbi számlát, mert akkor kikapcsolták nála az áramszolgáltatást. Azt végül megoldotta, befizette a számlát, plusz 17 ezer forintot mellé és visszakapcsolták az áramot.

Utána kapta a durva összegű számlát a nő, aki úgy véli, a visszakötéskor történhetett valami malőr: míg reggel 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére már 26 ezerre ugrott. Pár nappal később - épp az éves számlaleolvasáskor - viszont már 37 ezer volt.

Szilvia értesítette a szolgáltatót, akik megvizsgálták az órát, de úgy találták, hogy annak semmi baja, jól működik.

Azóta kapott már egy új, digitális órát. A cikk szerint több panaszlevelet is írt, végül azt a választ kapta, hogy 20 ezer kilowattórát elengednek, a többit azonban - pontosan félmillió forintot - be kell fizetnie, igaz kapott rá részletfizetési kedvezményt.

A nő úgy gondolja, ő nem hibázott és szeretné, ha az Elmű ezt elismerné, a békéltető testülethez fordult segítségért. A cikk szerint Szilvia korábban átlagban 7 ezer forintot fizetett egy hónapban, most 55 ezres csekkeket kap: ennyi lett az átalány.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.