Koronavírus
Kormányszóvivő: folyamatosan figyelik az óvodák, iskolák adatait
Több mint egymillió gyermek és szüleik számára kezdődött meg az új tanév.
2020.09.06 19:55MTIA kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan figyeli a vírushelyzetet, kiemelten az óvodák, iskolák adatait és ha kell, azonnal intézkednek - mondta Szentkirályi Alexandra vasárnap este a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a járvány elleni védekezés fenntartása mellett a mindennapi életet korlátozó intézkedéseket elkerülje, a magyar emberek egészségét és munkahelyét megvédje.
Több mint egymillió gyermek és szüleik számára kezdődött meg az új tanév. A digitális oktatás lehetőségként adott, mégis közösen örültünk, hogy a megszokott rendben indulhatott el a tanév - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
Mint mondta, az iskolákat külön járványügyi protokoll segíti abban, hogy minél hatékonyabb biztonsági intézkedéseket hozzanak a vírus ellen. Ezek között említette, hogy a bejáratoknál kézfertőtlenítőt kell kihelyezni, a távolságtartási szabályok betartása érdekében törekedni kell a tanulók minél szellősebb elhelyezésére és kerülni kell az osztályok keveredését, például a csengetési rend módosításával. Gondoskodni kell a rendszeres szellőztetésről és a többi között a padok, sporteszközök, mosdók folyamatos fertőtlenítéséről.
Kitért arra, hogy a beteg gyerekeket azonnal el kell különíteni az iskolában és a kollégiumban is. Hiányzásuk a hatósági karantén idején igazoltnak minősül.
Jelenleg az oktatás normál rend szerint zajlik, de ha egy-egy intézményben átmenetileg mégis el kell rendelni a digitális munkarendet, most is biztosítani kell a gyermekfelügyeletet, hogy ezzel segítsék a szülőket - hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő.
A gyermekek és a szülők érdeke is, hogy az iskolák működése zavartalan legyen - emelte ki Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő megköszönte az együttműködést és az elmúlt hónapok helytállását a diákoknak, a pedagógusoknak és a szülőknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06