Szakszervezet
Véget ért az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja
Az önkormányzati dolgozók az összefogás, a közös érdekérvényesítés jegyében az ország szinte minden részén szerveztek valamilyen tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulást.
2020.09.04 12:26MTIVéget ért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett háromnapos sztrájk, amelyben - különböző időpontokban és időtartamban - 5358 munkavállaló vett részt, és amelynek céljaival a szakszervezet szerint az önkormányzati köztisztviselők döntő többsége egyetértett - olvasható az MKKSZ sztrájkbizottságának zárónyilatkozatában.
A pénteken közzétett dokumentum szerint az önkormányzati dolgozók az összefogás, a közös érdekérvényesítés jegyében az ország szinte minden részén szerveztek valamilyen tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulást. Ugyanakkor jelezték: az alaptörvényben rögzített dolgozói joggyakorlást, a sztrájkban való részvételt igen jelentősen korlátozta a politikai kiszolgáltatottság, és az egyéni egzisztenciák féltése.
Az MKKSZ azért hirdetett szeptember 2-4. között sztrájkot, mert szerinte az évek óta megoldatlan tisztességes bérnövekedés és az életpályamodell hiányán túl az önkormányzati forrásokat érintő kormányzati elvonások az önkormányzati intézményekben dolgozó szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi és hivatali alkalmazottak foglalkoztatási biztonságát is veszélyeztetik. Közölték, ezen súlyos problémák megoldásáról szerettek volna tárgyalni a sztrájk előtt és annak ideje alatt is a kormányzat képviselőjével.
Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják, hogy - mint írták - a kormány az alaptörvényt és a köztisztviselők sztrájkjogát szabályozó sztrájkmegállapodás normáit nem tartotta be, egyeztetési kötelezettségének sem tett eleget, és a tárgyalásokat törvénysértő módon megtagadta.
"Fel kell tenni a kérdést: mi a következménye a kormányzati törvénysértésnek? Mi legyen a folytatás?" - olvasható a Boros Péterné MKKSZ-elnök által jegyzett záródokumentumban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Nem a külső számít igazán? Férfiak vallottak arról, mitől lesz ellenállhatatlan egy nő
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


