Járvány
Koronavírusos a lakiteleki polgármester, bezárt a hivatal
Karanténban az összes dolgozó.
2020.09.03 18:02ma.huKoronavírusos a Bács-Kiskun megyei Lakitelek polgármestere - tudta meg a Kecsup.hu.
A portál telefonon kereste a hivatal vezetőjét, miután úgy értesültek, hogy a hivatal bezárt, az összes dolgozó karanténba kerül. Lakitelek független polgármestere, Madari Róbert annyit mondott a portál megkeresésére: közleményt fog kiadni.
Megkeresték ezután a jegyzőt is, aki megerősítette, hogy Madari Róbert korona-tesztje pozitív lett, és ezért gyakorlatilag az egész hivatal bezárt. A dolgozóknak karanténba kellett, vonulniuk, kivéve azoknak az alkalmazottaknak, akik szabadságukat töltötték, nem találkoztak a polgármesterrel, nem tartózkodtak a hivatalban az utóbbi időben.
A portál hozzátette: a legutóbbi polgármesteri tájékoztatás szerint, két hete történhetett valami a településen, mert akkor hirtelen megugrott a karanténban lévők száma a nagyközségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06