Erőszak

BRFK: a Dohány utcai rendezvényről 34 embert jelentettek fel

Csütörtökön a Mi Hazánk Mozgalom tartott megemlékezést a Deák téri késelés áldozatairól, valamint felvonulást a bűnözés ellen az Országos Roma Önkormányzat székházánál.

2020.05.30 07:24MTI

A rendőrség a csütörtöki Dohány utcai helyszínre szervezett gyűléssel összefüggésben 34 embert jelentett fel szabálysértés elkövetése miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI megkeresésére.

Csütörtökön a Mi Hazánk Mozgalom tartott megemlékezést a Deák téri késelés áldozatairól, valamint felvonulást a bűnözés ellen az Országos Roma Önkormányzat székházánál.

A feljelentettek között voltak olyanok is, akiket a rendőrség több szabálysértés elkövetése miatt is feljelentett. Helyszínbírságot nem szabtak ki.

A rendőrség azt közölte szabálysértési és/vagy büntetőeljárást nem indítottak, előállítás nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság álláspontja szerint Budapest Belvárosának megjelölt helyszínein a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás nem történt.

Ezzel együtt azt közölték, hogy az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai épülete elé szervezett gyűlés helyszínéről, illetve annak közvetlen közeléből a rendőrség hat embert állított elő egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése gyanúja miatt. A rendőri intézkedés konkrét oka az volt, hogy a gyűlésen résztvevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat (kést, gázspray-t és köveket) tartottak maguknál. A rendőrség a hat előállított embert gyanúsítottként hallgatta ki, akik szabadlábon védekeznek.

Ugyanezen a napon 21 óra 35 perckor a rendőrség a Nyugati térről két főt, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt előállított, mert azt megelőzően négy férfit bántalmaztak, akik közül egy ember könnyű sérülést szenvedett. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezik a letartóztatásuk indítványozását - közölte a BRFK.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.