Bűncselekmény
Kutyáját uszította a rendőrökre egy ittas szabolcsi férfi
Az állat megharapta a két körzeti megbízott egyikének a lábát és a karját, ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.
2020.05.26 10:45MTIEljárás indult egy szabolcsi férfi ellen, aki ittasan bejelentést tett, majd a helyszínre érkező, jogszerűen intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját múlt szombaton - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.
Keresztes Imre közleményében azt írta: a szabolcsi férfi segítséget kért és azt állította, hogy egy szabolcsi község italboltja előtt többen bántalmazták, de nem működött együtt a kiérkező rendőrökkel, szidalmazta, fenyegette őket és rájuk uszította a kutyáját.
Az állat megharapta a két körzeti megbízott egyikének a lábát és a karját, ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.
A rendőrök végül gázspray-vel ártalmatlanították a kutyát, a jogszerű intézkedésnek továbbra is ellenálló férfit pedig megbilincselték és előállították.
Az ügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és két rendbeli becsületsértés vétségének gyanúja miatt hallgatta ki. A terhelt tagadta a bűncselekmény elkövetését és védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás, valamint az őrizet elrendelése ellen - áll a közleményben.
A címlapfotó illusztráció.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06