Koronavírus-járvány
Karácsony: újabb bizonyítékok a Pesti úti idősotthon jogszerű működéséről
A főpolgármester vasárnap újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből szerinte kiderül, hogy a Pesti úti idősotthon is mindenben a jogszabályoknak megfelelően működik.
2020.04.12 14:46MTIKarácsony Gergely a Facebook-oldalán közzétett írásában fővárosi idősotthonokban végzett kormányzati ellenőrzések jegyzőkönyveit tette elérhetővé, amelyek fő tanulsága szerinte, hogy "nagyszerű, áldozatos munkát végeznek az idősotthonokban dolgozók, miközben meg kell küzdeniük az egészségügyi és szociális szféra évtizedes magára hagyottságából fakadó gondokkal, például a munkaerőhiánnyal".
Hangsúlyozta, a Pesti úton szombaton végrehajtott "rajtaütésszerű ellenőrzés" is jogszabályszerűséget állapított meg.
A főpolgármester úgy fogalmazott, hálával és megbecsüléssel tartoznak a dolgozóiknak. "Nem fogom hagyni, hogy mindazok, akik a járvány elleni védekezés helyett politikai leszámolásba kezdtek, lebecsüljék a dolgozóink erőfeszítéseit és áldozatvállalását" - tette hozzá.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton ízléstelennek nevezte, hogy a főpolgármester "menekül az egyenes kiállás és a felelősség elől". Ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ebben az esetben a fővárosi - írta Facebook-oldalán.
Kapcsolódó írások:
- Fertőtlenítik a Pesti úti Idősek Otthonát - képek
- A polgármester szerint a borsodnádasdi idősotthon lakóinak a fele koronavírusos
- A járványügyi hatóság megkezdte az elrendelt intézkedések végrehajtásának ellenőrzését a Pesti úti idősotthonban
- 60 koronavírus-fertőzöttet találtak a Rózsa utcai idősotthonban
- A tisztifőorvos kivizsgáltatja, hogy megfelelő orvosi ellátást kaptak-e a Pesti úti idősotthon lakói
- Idősotthon-botrány: leleplező dokumentumokat hozott nyilvánosságra Karácsony Gergely
- Buszokkal vitték kórházba a lakókat a Pesti úti idősotthonból - képek
- Elözönlötték a mentőautók a Pesti úti Idősek Otthonát, ahol 100-an megfertőződtek, 5-en meghaltak - képek
- Országos tisztifőorvos: több mint 100 fertőzött a Pesti úti idősotthonban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06