Illegális bevándorlás
Szakértő: nagyon sokáig el lehet húzni a kitoloncolási eljárásokat
Olyan sokáig el tudják húzni a migránsok kitoloncolási eljárását a civil szervezetek, illetve az ügyvédek, hogy végső soron Európában maradnak.
2020.03.21 21:30MTIOlyan sokáig el tudják húzni a migránsok kitoloncolási eljárását a civil szervezetek, illetve az ügyvédek, hogy végső soron Európában maradnak - mondta Tóth Norbert, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A kutató elmondta, a védők egyik kedvenc hivatkozási jogelve a kínzás tilalmának elve, ami meglehetősen tág keretet ad az értelmezésre; már azt is ide sorolják, ha a származási országban úgy általában nem túl magas színvonalú az emberi jogok helyzete.
Ez elmondható a legtöbb ázsiai országról, s erre hivatkozva a legtöbb uniós tagállamban blokkolni lehet a kitoloncolási eljárásokat - tette hozzá. Ha az eljárásokat elhúzzák, akkor lehetőséget teremtenek arra, hogy az érintettek "felszívódjanak" az Európai Unióban.
Ugyanakkor az is előfordul, hogy a származási országok nem akarják visszavenni ezeket az embereket, amit azért tehetnek meg, mert a migránsok zöme papírok nélkül érkezik az unióba - mondta Tóth Norbert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06