Vatikán

Áder János magyarországi látogatásra hívta meg Ferenc pápát

Az államfőt négyszemközti audiencián fogadta a Szentatya a Vatikánban.

2020.02.14 13:50MTI
MTI/Kovács Tamás

Magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alkalmából Áder János köztársasági elnök pénteken. Az államfőt négyszemközti audiencián fogadta a Szentatya a Vatikánban.

Áder János a közmédiának nyilatkozva elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eukarisztikus világkongresszuson.

Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg hazánkat 1996-ban. Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében, és biztos, hogy hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is.

A köztársasági elnök megerősítette a meghívást Pietro Parolin szentszéki államtitkárnál történt megbeszélésén is. A bíboros a találkozó úgy fogalmazott, hogy nagy megtiszteltetés lenne számára, ha elkísérhetné a Szentatyát budapesti útjára - mondta az államfő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.