Ügyészség

Kritizálta az ebédet, erre az asszony fejbe vágta egy csákánnyal

Majdnem gyilkosság lett a vége.

2020.02.11 10:08ma.hu

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal az 57 éves asszonnyal szemben, aki azért ütötte meg élettársát egy csákánnyal, mert kritizálta az ebédet.

Az asszony 2019 karácsonyán káposztát főzött ebédre, azonban élettársa kritizálni kezdte a főztjét, mert szerinte az nem volt eléggé csípős. Ezen összevitatkoztak, melynek során az asszony dühében felvette a kályha mellett lévő csákányt, majd azzal a fejének hátsó részén megütötte a sértettet.

A közepes erejű ütéstől a sértettnek vérző sérülése keletkezett, amitől mindketten megijedtek, ezért a rendőrséget és a mentőket is kihívták. Az orvosi ellátás során megállapításra került, hogy a sértettnek ugyan csak könnyű sérülése keletkezett, azonban a vádlott által használt eszköz és a támadott testtájék miatt megvolt a lehetősége annak, hogy a sértettnek súlyosabb sérülése keletkezzen.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekményt beismerő és azt megbánó asszonnyal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban próbára bocsátásra tett indítványt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Csurgó egy 5300 lelket számláló kisváros Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.