Járvány

Koronavírus - Minden magyar hazatért, aki el akarta hagyni Hupej tartományt

A Magyar Honvédség A 319-es csapatszállító repülőgépével érkezett haza vasárnap este Franciaországból az a 7 magyar állampolgár, akik hazatérési szándékukat jelezték a kínai Vuhan városból.

2020.02.03 10:20MTI

Nyolc olyan magyar állampolgárról tudott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, aki eddig a koronavírus-járvány sújtotta kínai Hupej tartományban tartózkodott, közülük heten jelezték, hogy szeretnének hazatérni, ők tegnap este megérkeztek Budapestre - mondta a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás elmondta, hogy négy európai országgal egyeztettek a magyarok hazaszállításról: Portugáliával, Németországgal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal. Végül az utóbbi ország segítségével tért haza a hét magyar, a repülő vasárnap délután érkezett meg Franciaországba.

Az államtitkár kérdésre elmondta azt is, azért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a francia hazaszállítási akcióhoz, mert számítottak arra, hogy egy nagyobb állam előbb kapja meg a szükséges engedélyeket a kiutaztatáshoz a kínai hatóságoktól. A Magyar Honvédség repülőgépe pedig Franciaországból szállította haza a magyar utasokat.

Menczer Tamás köszönetét fejezte ki a francia külügyminisztériumnak és a kínai hatóságoknak az együttműködésért.

Kitért arra is: az ellenzéki pártok mindenféle felelősség és felelősségérzet nélkül beszélnek "ostobaságokat" az ügyben, miközben a magyar kormány igyekszik segíteni, és megvédeni a magyar emberek biztonságát itthon és külföldön is.

"Az ember azt gondolná, hogy létezik egyfajta nemzeti minimum, aztán mindig kiderül, hogy nem létezik, akár migrációról, akár vírusról, járványról van szó" - fogalmazott. Az államtitkár hozzátette: az ellenzék nem támogatja a kormányt akkor sem, amikor magyar emberek biztonságáról, egészségéről van szó, "ezzel kell együtt élnünk", azonban a kormány az ellenzék nélkül is megtesz mindent a magyar emberekért.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte, nem tudnak arról, hogy a vírus jelen lenne Magyarországon, sőt olyan magyar állampolgárról sem a világban, aki elkapta volna a fertőzést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.